Vérlázító lehallgatási botrány lesz ebből

Lesz min csámcsogniuk a norvégoknak, számtalan poloskát találtak az oslói parlament környékén.

MNO
2014. 12. 15. 0:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Siv Alsen, a hírszerző szolgálat (PST) szóvivője közölte, hogy nyomozást indítottak, további részleteket azonban nem árult el. A tájékoztatás szerint a hatóságok arra figyelmeztették a politikusokat, hogy legyenek óvatosak, az utóbbi években ugyanis fokozott kémtevékenységet észleltek Norvégiában.

A helyi média arról számolt be, hogy a fővárosban bázisállomásnak álcázott, illegális lehallgató és nyomkövető berendezéseket találtak. Az eszközöket a célszemélyek nyomon követésére, telefonhívásaik lehallgatására, illetve internetes adatforgalmuk megfigyelésére használhatták.

Az Aftenposten című napilap újságírói hosszú nyomozás után bukkantak a kémfelszerelésekre. „Több mint két hónapon keresztül rendkívül aprólékos munkát végeztek” – közölték szakértők, akik szerint nagy valószínűséggel egy másik állam titkosszolgálata állhat a lehallgatóprogram mögött, mivel az egyik készülék rendkívül összetett és drága.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.