A négy férfit a péntekre virradó éjjel Párizs térségében végrehajtott rendőrségi akciók során fogták el további nyolc emberrel együtt, hogy kihallgassák őket az Amédy Coulibalynak nyújtott feltételezhető logisztikai támogatás miatt – írta közleményében a Francia Köztársaság államügyésze.
A négy férfit a péntekre virradó éjjel Párizs térségében végrehajtott rendőrségi akciókban fogták el további nyolc emberrel együtt, hogy kihallgassák őket az Amédy Coulibalynak nyújtott feltételezhető segítség miatt. A gyanú szerint ők adtak fegyvereket és gépjárműveket a terroristának.
Coulibaly egy nappal a Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztősége ellen elkövetett véres terrortámadás után megölt egy rendőrnőt Montrouge-ban, majd a következő napon túszokat ejtett egy párizsi kóser szupermarketben, és ott négy embert agyonlőtt.
Az államügyész közölte, hogy a gyanúsítottakat még a nap folyamán a terrorizmusellenes törvényszék elé állítják. A vizsgálóbíróknak azt kell kideríteniük, hogy az illetők közvetve vagy közvetlenül bűntársai voltak-e Coulibalynak vagy a Kouachi fivéreknek, akik a Charlie Hebdo elleni támadást elkövették, és meggyilkoltak 12 embert. Chérif és Said Kouachit a rendőrség szintén agyonlőtte egy vidéki üzemben két nappal tettük után.
Az őrizetbe vett további nyolc ember közül három nőt már szombaton szabadon engedtek, a többieket pedig keddre virradóra – közölte az ügyészség.
Egy meg nem nevezett rendőrségi forrás közölte, hogy a nyomozók az utóbbi napokban figyeltek és lehallgattak több olyan embert, aki feltehetőleg kapcsolatban állt a Kouachi testvérekkel vagy Coulibalyval.
„Senkinek sem ártunk azzal, ha védelmünkbe vesszük az elveinket és kiállunk a szabadság mellett” – mondta a hétfő esti rendezvényen Francois Hollande, kiemelve, hogy a szólásszabadság univerzális jog. „Franciaország nem leckéztet más országokat, de nem fogadja el az intoleranciát” – folytatta. Mint fogalmazott, a sajtószabadságot mindennap, mindenhol védelmezni kell.
Megemlékezett a Charlie Hebdo elleni január 7-i terrorcselekményről, amelyben 12-en haltak meg, a további négy áldozatról és a szólásszabadság védelmére rendezett nagyszabású párizsi felvonulásról. „A Charlie Hebdo elleni akció a szabadságot, a szólás- és a sajtószabadságot ért támadás volt. A meggyilkolt újságírók nem pusztán munkájukat végezték. Hivatásuk volt, mégpedig a mi tájékoztatásunk” – mondta az államfő.
Jelezte, hogy a parlament az idén tárgyalni fog egy törvényjavaslatot, amely erősítené az újságírók forrásainak védelmét.
Egy berlini iszlamista sejt elleni nyomozással összefüggésben tartott akciót a berlini rendőrség Brandenburgban és Thüringia tartományban. Még szombaton ugyanis a német lapok arról írtak, hogy a január eleji párizsi merénylet nyomán szélsőséges iszlamisták terrortámadásaitól tartanak a német hatóságok, a célpontok pályaudvarok lehetnek, és akár az iszlamofób Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom felvonulásain is merénylet történhet.
Az intézkedések ezúttal két vádlott, Ismet D. és Emin F. közvetlen kapcsolatai ellen irányulnak.
A keddi rendőrségi közlés szerint ugyanakkor a korábbi, pénteki házkutatásokon gyűjtött bizonyítékok nem adnak fogódzót arra vonatkozóan, hogy Németországban valakik terrorcselekményre készülnének.