A szomszédunkban kezelik a sebesült dzsihadistákat?

A spliti és rijekai kórházakban ápolták azokat a boszniai állampolgárokat, akik a szíriai háborúban sebesültek meg.

Majláth Ronald
2015. 02. 27. 12:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Glas Srpske napilap értesülései szerint Boszniában és Horvátországban kezelik azokat a boszniai állampolgárokat, akik a szíriai terroristák soraiban harcoltak, majd ott megsérültek. A lap biztonsági szolgálatoknál dolgozó forrása szerint múlt évben a Szarajevói Egyetem klinikai központjában nyolc dzsihadistát kezeltek, míg a tuzlai és zenicai kórházban összesen tizenegyet.

A napilapnak nyilatkozó forrás szerint ezek az emberek valamennyien az Al-Nuszra Front katonái, és abban az egységben harcolnak, melyet a boszniai vahabita vezető, Nuszret Imamovics vezet. Elmondta azt is, hogy a sebesült dzsihadistákat a Szíriából való hazatérésük után rendszeres kezelésben részesítették.

Kiemelte, hogy a boszniai biztonsági szolgálatok előtt ismert, hogy kikről is van szó. Azonban az ottani rendőrségnek nem jelentették be őket annak ellenére, hogy az egészségügyi intézményeknek kötelességük lenne jelenteni azokat az eseteket, amikor az orvosi segítséget kérő személy fegyveres összetűzésben sérült meg. A szarajevói klinikai központban ugyanakkor a lapnak azt mondták, hogy nincs tudomásuk arról, hogy náluk szíriai sebesülteket is kezeltek volna.

A Glas Srpske forrása hozzátette, hogy a spliti és a rijekai kórházakban is ápoltak olyan boszniai állampolgárokat, akik a szíriai harctéren sebesültek meg. A lap szerint a horvát rendőrség már ki is kérte ezekből az intézményekből mindazoknak a külföldi állampolgároknak a dokumentumait, akiknek korábban itt kezeltek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.