Amerika berezelt Észak-Koreától?

Az amerikai hadsereg szerint Észak-Korea tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétákat fejleszt.

BuL
2015. 02. 27. 7:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kjódó hírügynökség azt írja pénteken, hogy ez a megállapítás szerepel Cecil Haney amerikai tengernagy, a hadászati erők parancsnokának írásos jelentésében, amelyet az amerikai képviselőház katonai ügyekkel foglalkozó bizottsága elé terjesztett.

Haney azt írja, hogy Észak-Korea ugyancsak folytatja a mozgatható indítóállásról felbocsátható ballisztikus rakéták fejlesztését, és tovább fejleszti kibertámadási kapacitását is.

Észak-Korea azt állította, hogy birtokában van már olyan kisméretű atomtöltetnek, amely ballisztikus rakétákra szerelhető – emlékeztetett Haney.

A The Washington Free Beacon című amerikai hírportál február 18-án írt arról névtelenül nyilatkozó védelmi illetékesekre hivatkozva, hogy Észak-Korea januárban tengeralattjáróról indítható rakétával hajtott végre kísérletet. Tavaly novemberben a dél-koreai média arról adott hírt, hogy Észak-Korea vízre bocsátott egy szovjet mintára épített tengeralattjárót, amely ballisztikus rakéták indítására képes.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség idézi pénteken James Clappert, az amerikai nemzeti hírszerzés (DNI) igazgatóját, aki szerint Észak-Korea már megtette a lépéseket a KN-08 típusú, önjáró ballisztikus rakéták hadrendbe állítására, és már kétszer is bemutatta a nyilvánosság előtt ezeket a fegyvereket, de nem hajtott végre velük kísérletet. Ezeknek a rakétáknak a hatótávolsága feltehetően meghaladja az 5 és fél ezer kilométert, vagyis Alaszkát is elérhetik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.