Az a hitvány orosz magatartás

Az Egyesült Államok és szövetségesei újabb szankciókat fontolgatnak Moszkvával szemben.

HZS
2015. 02. 21. 21:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kerry brit kollégájával, Philip Hammonddal tárgyalt, előtte néhány megjegyzést tett a sajtó előtt az ukrán válsággal kapcsolatosan. Úgy fogalmazott: Oroszország az utóbbi napokban pimasz és cinikus módon cselekedett, miután a múlt hét végén nyugati szorgalmazásra életbe lépett a Kelet-Ukrajnára vonatkozó tűzszünet.

A Királyi Légierő korábbi vezetője aggodalommal figyeli a sorozatos orosz katonai provokációt a brit partoknál. Amint arról az MNO is beszámolt, csütörtökön két orosz nagy hatótávolságú bombázó repülő megközelítette Nagy-Britannia partjait, igaz, nem sértette meg annak légterét.

Sir Michael Graydon, a Királyi Légierő (RAF) korábbi vezetője azt nyilatkozta többek között a Telegraphnak és a Daily Mailnek, hogy kétségei vannak afelől, vajon Nagy-Britannia meg tudná-e védeni magát egy esetleges háborúban Oroszországgal szemben. A brit légierő ugyanis korábbi képességeinek mindössze a felével rendelkezik ma.

Azokra a kijevi katonai forrásokból származó pénteki hírekre reagált, amelyek szerint Oroszország harckocsikat és csapatokat küldött Kelet-Ukrajnába. Hozzátette: az Egyesült Államok „biztosan tudja", hogy Moszkva közvetlenül beavatkozik az ottani konfliktusba a szeparatisták oldalán. Ezzel – mint Kerry fogalmazott – Oroszország aláaknázta a múlt hét végén bevezetett tűzszünetet.

Hangsúlyozta: az Egyesült Államok és szövetségesei „nem fognak belemenni ebbe a játékba", újabb szankciókat fontolgatnak Moszkvával szemben. „További szankciókról, további erőfeszítésekről tárgyalunk most, és bízom abban, hogy a következő napokban az emberek számára világos lesz, hogy mi nem fogunk belemenni ebbe (az oroszok által folytatott) játékba" – szögezte le Kerry. Kijelentette: Moszkva roppant hitvány magatartást tanúsít egy másik állam szuverenitásának és területi épségének a rovására.

A brit külügyminiszter ugyancsak elítélte azt a szerinte elfogadhatatlan lépést, amellyel Oroszország meghiúsította az ukrán hadsereg és az oroszbarát szakadárok között Minszkben aláírt tűzszüneti megállapodást. „Megtárgyaljuk majd, milyen formában őrizhetjük meg az egységet Európában, és miként alakíthatunk ki egységes álláspontot az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel ebben a kérdésben" – mondta Hammond.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.