Jordánia: megsemmisítjük az Iszlám Államot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Jordánia minden erejével üldözni fogja ezt a szervezetet, bárhol legyen is” – jelentette ki Nászer Dzsaude.

MA
2015. 02. 06. 13:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Síita mecsetnél követtek el merényletet a pakisztáni Ravalpindiben, a robbantás következtében legalább heten meghaltak és tizenöten megsebesültek.

 

A nigériai Boko Haram fegyveresei január 18-án betörtek Kamerun területére, és elhurcoltak több mint nyolcvan embert, köztük sok gyereket és nőt, három másikat pedig megöltek – közölték katonai és kormányzati források.

 

Terrorellenes akciót hajtott végre a rendőrség január 15-én délután a kelet-belgiumi Verviers-ben. A közszolgálati televízió jelentése szerint három ember életét vesztette, többeket pedig őrizetbe vettek. A BBC két halottról és egy sebesültről ír.

 

Magára vállalta a Boko Haram a nigériai Baga városában újév napján végrehajtott mészárlást. „Öltük a népet Bagában. Öltük, ahogy Istenünk kérte tőlünk a könyvében.” Brutális gyilkosságokat követtek el, szemtanúk szerint egy vajúdó nőt és csecsemőjét is megölték.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.