Porosenko jutalmakat adott a kivont katonáknak

Fizetésemelést és prémiumot kap minden katonai járművezető, aki ki tudta hozni járművét. Mindenkit hazaküldenek szabadságra.

BLM
2015. 02. 18. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő a Doneck megyei Artemivszk városában látogatta meg a Debalcevéből kivont ukrán katonákat. „Nemcsak Munkács és Kárpátalja, de egész Ukrajna büszke önökre” – mondta Porosenko az alakulatnak. Közölte, hogy fizetésemelést és prémiumot kap minden katonai járművezető, aki ki tudta hozni járművét a harcmezőről. Kijelentette azt is, hogy a Debalcevéből kivont összes katonát hazaküldik szabadságra.

Szerhij Saptala ezredes, a 128-as dandár parancsnoka – akit Porosenko Ukrajna hőse címmel tüntetett ki – kiemelte, hogy az egység tagjai valamennyien az utolsó pillanatig tartották állásukat és hősiesen teljesítették feladatukat.

Közben Szemen Szemencsenko parlamenti képviselő, a Donbasz önkéntes alakulat parancsnoka Facebook-oldalán arról adott hírt, hogy eddig 167 Debalcevénél megsebesült katonáról van tudomása, valamennyiüket Artemivszkbe szállították. Vannak elesettek is, de számuk egyelőre nem ismert, mivel több holttestet hátra kellett hagyniuk a kivonuláskor.

A parancsnok az ukrán katonai vezetést hibáztatta Debalceve feladásáért. Kijelentette, hogy éppúgy mint Ilovajszknál és a donecki repülőtérnél, ez esetben sem a katonák hősiességén és kitartásán múlt, és még csak nem is az ellenség számbeli és technikai fölénye miatt szenvedtek vereséget, hanem a felső hadvezetés „példátlan hozzá nem értése” miatt.

Az ukrán vezérkari főnökség közlése szerint Debalcevénél az elmúlt napokban az előzetes adatok szerint összesen 22 katona esett el – közülük hatan a szerdai kivonulás közben, amikor tűz alá vették őket a szakadár erők –, és több mint 150-en sebesültek meg.

Debalceve teljesen a felkelők ellenőrzése alá került, de elszigetelt ukrán alakulatok még maradtak a város déli részében, és megpróbálnak ellenállást kifejteni – közölte szerdai tájékoztatóján Eduard Baszurin, a „donecki népköztársaság” védelmi miniszterhelyettese. A felkelők igyekeznek felkutatni és körülzárni ezeket a csoportokat – mondta Eduard Baszurin a donecki hírügynökség jelentése szerint, hozzátéve, hogy a művelet közel áll a befejezéshez.

Közlése szerint még két-három ezer ukrán katona lehet a donecki katlanban. Azokat az ukrán katonákat – mondta –, akik önként megadják magukat és leteszik a fegyvert, át fogják adni rokonaiknak „azonnal, amint azok megérkeznek Doneckbe”. Akiket harc közben fognak el, azokat pedig ki fogják cserélni az ukrán fél fogságában lévő felkelőkkel – hangoztatta.

A szakadár vezető ismét felszólította Petro Porosenkót, adjon parancsot a „debalcevei katlanban” körülzárt alakulatoknak, hogy tegyék le a fegyvert és távozzanak a saját területükre”. „Már nagyon sok ember meghalt ott. Ne küldjön újabbakat a vágóhídra” – tette hozzá.

Emellett bejelentette, hogy „a jóakarat jeleként és a minszki megállapodások feltétel nélkül megvalósításának szándékával” a „donecki népköztársaság fegyveres erői a mai nappal” egyoldalúan megkezdték a nehézfegyverzet visszavonását a teljes tűzszüneti vonalról. Készek ezt megtenni a debalcevei szakaszon is, amint a helyzet megengedi – fűzte hozzá.

Baszurin szerint a tűzszünetet általában betartják, de „ukrán részről folyamatosan előfordulnak tűzszünetsértések”. Állítása szerint az elmúlt 24 órában tízszer nyitottak tüzet a felkelők állásaira különböző fegyverekkel.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői közben továbbra sem jutottak be a debalcevei konfliktusövezetbe. Andrej Kelin, Oroszország bécsi EBESZ-képviselője ugyanakkor az osztrák fővárosban szerdán ismét azt állította, hogy a szakadárok nem akadályozzák a megfigyelők belépését Debalcevébe, ahogy azt az ukrajnai EBESZ-misszió vezetője, Ertogrül Apakan mondta.

John Kerry amerikai külügyminiszter szerdán sürgette orosz partnerét, Szergej Lavrovot, hogy állítsák le az ukrán kormányerők elleni „orosz és szakadár” támadásokat Debalcevénél. Ezt Jen Psaki amerikai külügyi szóvivő közölte szerdai washingtoni sajtótájékoztatóján.

Az amerikai diplomácia vezetője egyúttal azt is sürgette, hogy Oroszország Debalcevénél tegye lehetővé a feladatuk teljesítésében akadályozott EBESZ-megfigyelők biztonságos és szabad mozgását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.