A pártelnök washingtoni látogatásán arról is beszélt, hogy szerinte a multikulturalizmus okolható azért, hogy nyugati állampolgárok csatlakoznak az Iszlám Államhoz. A politikus szerint noha toleránsak akarnak lenni a betelepülő vallási és más kisebbségekkel, nekik is tiszteletben kell tartaniuk választott hazájuk törvényeit. „Ezt azonban nem látjuk” – tette hozzá. Farage úgy véli, ez kulturális kérdés; mint mondta, „önzőbbnek kell lennünk, jobban kell bíznunk önmagunkban”.
A 2014-es európai parlamenti választáson győztes UKIP vezetője kitért rá: Nagy-Britannia mecsetjeibe olyan prédikátorok szivárogtak be, akiket anyagilag a Közel-Kelet egyes részeiből fedeznek, és olyan dolgokat mondanak, amelyekért London vagy New York utcáin letartóztatás járna. A politikus kritizálta kormányát azért, mert ezt a veszélyt figyelmen kívül hagyja.
Noha Farage-ot vádolták már rasszizmussal, úgy tűnik, most valós problémára hívta fel a figyelmet. Múlt hónapban Eric Pickles, az Egyesült Királyság közösségekkel foglalkozó államtitkára ezer nagy-britanniai imámnak írt levelében arra kérte a prédikátorokat, hogy legyenek éberek a szélsőséges iszlámot terjesztőkkel szemben. A levelet sokan kritizálták, David Cameron miniszterelnök később megvédte, mondván mindenkinek segítenie kell a radikalizmus elleni küzdelemben.
Ahogy korábban arról beszámoltunk a Le Figaro által megírt kormányzati adatokra hivatkozva, Franciaországban négy év alatt megkétszereződött a radikális iszlám irányítása alá kerülő mecsetek és imahelyek száma. Ahogy írják, a radikális eszméket valló szalafisták igyekeznek destabilizálni az országban működő mérsékelt muszlim közösségeket.
A francia belügy-minisztérium számításai szerint 89 mecset vagy imahely felett már át is vették a hatalmat – ez a szám 2010-ben még csak 44 volt –, 41-et pedig jelenleg is befolyásuk alá próbálnak vonni oly módon, hogy a közösségek mérsékelt vezetőit gyakorlatilag megpuccsolják, miután már elkezdték terjeszteni radikális eszméiket a hívek között. Szakértők szerint a szalafisták ugyan elméletileg a szélsőséges dzsihád ellen vannak, az ilyen közösségek mégis gazdagon szállítanak utánpótlást a radikális szervezeteknek.