Többek között a Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmasának számító Viktor Medvegycsukot, Leonyid Kucsma akkori államfő nagy befolyású hivatalvezetőjét vádolta meg azzal, hogy kényszerítette őt egy nagy értékű birtok átjátszására a Dinamo Kijev futballcsapat számára. Vallomása szerint kénytelen volt közreműködni ukrán nagyvállalatoknak – köztük a Krivorozssztal acélműveknek – az állam számára előnytelen privatizációjában oligarchák hasznára, akik között Kucsma vejét, Viktor Pincsukot, Rinat Ahmetov és Szerhij Taruta donecki üzletembereket is megnevezte. A vallomásában megemlítette Janukovicsot is mint akkori miniszterelnököt, aki a privatizációs ügyletek véghezvitelében szintén nyomást gyakorolt rá.
Egyik párttársa, Olekszandr Jefremov, a Régiók Pártjának volt frakcióvezetője ellen is tanúskodott annak idején, aki elmondása szerint arra kényszerítette, hogy 40-ről 60 százalékra emelje egy észak-donecki vállalatcsoport privatizációra bocsátható részvényeinek arányát.
Mellesleg jelenleg Jefremov ellen is eljárás folyik hatalmi visszaélés, valamint uszítás, azaz az ukrán és az orosz nemzetiségűek közötti ellenségeskedés szítása vádjával. A volt frakcióvezető szintén több millió hrivnya óvadék kifizetése után van jelenleg házi őrizetben.
Az ukrán sajtó emlékeztetett arra, hogy az állami vagyonkezelő alap egy korábbi vezetőjét, Valentyina Szemenyuk-Szamszonyenkót tavaly augusztusban találták holtan Kijev környéki otthonában. A volt tisztségviselővel egy vadászpuskából származó lövedék végzett, a fegyvert a holttest mellett találták meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!