Obama szerint nem elég a rendőrök átképzése

A rendőrségnek meg kell erősítenie az iránta való bizalmat a fekete közösségekben – mondta az amerikai elnök.

2015. 04. 29. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnök együttérzését fejezte ki a zavargásokban megsérült rendőröknek. Megismételte, hogy az effajta erőszakra nincs mentség és kijelentette, hogy a baltimore-i rendőrség „kellő önmegtartóztatást” tanúsított.
Ugyanakkor felszólította a rendőrparancsnokságokat, hogy vonják felelősségre a testületnél szolgálókat, ha azok jogsértést követnek el. Barack Obama elmondta, hogy Loretta Lynch új igazságügyi miniszter kapcsolatba lépett amerikai városok polgármestereivel, és közölte velük, milyen források állnak rendelkezésre a rendőrök átképzésére és testkamerával való felszerelésére.

Az elnök rámutatott, hogy a rendőrök átképzése önmagában nem elegendő az olyan társadalmi kérdések kezelése nélkül, mint az oktatásügy, a kábítószer-fogyasztás és a foglakoztatás.

Hillary Clinton demokrata elnökjelölt-aspiráns szerdán a New York-i Columbia Egyetemen azt sürgette, hogy a rendőrök viseljenek testkamerát, valamint a büntető igazságszolgáltatás olyan reformja mellett foglalt állást, amely mérsékelné a feketék körében rendkívül nagyarányú szabadságvesztést. „Valami baj van akkor, amikor a fekete férfiak egyharmadának azzal a kilátással kell szembesülnie, hogy élete folyamán börtönbe fog kerülni” – mondta.

Baltimore-ban a rendkívüli állapot hétfői és a kijárási tilalom kedd éjszakai bevezetése után viszonylagos nyugalom van. A rendőrség szerdai tájékoztatása szerint a tilalom bevezetése óta harmincöt embert vettek őrizetbe, kétszázzal kevesebbet, mint egy nappal korábban.

Larry Hogan marylandi kormányzó köszönetet mondott az egyházi vezetőknek azért, hogy segítettek mederben tartani az indulatokat. Hogan fordulópontnak nevezte a kijárási tilalom első éjszakájának nyugalmát, de arra figyelmeztetett, hogy „még nincs vége”, mert a városban még mindig nagy a feszültség.

Az utcákon a Nemzeti Gárda és a rendőrség járőrözik, de az iskolákban újrakezdődött a tanítás. A nap folyamán zárt kapuk mögött játsszák le a baltimore-i Orioles és a chicagói White Sox közötti profi baseballmérkőzést. A Baltimore-i Szimfonikus Zenekar viszont több száz ember előtt ingyenes szabadtéri koncertet rögtönzött.

Lövöldözés volt szerdára virradóra Fergusonban, ahol tavaly, miként hétfőn Baltimore-ban is, zavargások voltak egy fekete fiatalember halála miatt. Két ember két különböző incidensben megsérült. Tüntetők rendőröket dobáltak meg és több helyen gyújtogatás történt.

Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint az Egyesült Államokban nem valósult meg a kisebbségi csoportok integrációja. A szakértő erről szerda reggel az M1-en beszélt a baltimore-i és a korábbi fergusoni zavargásokkal összefüggésben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.