Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) alkotta kormánykoalíció inkább tárgyalna, mint szavazna a kérdésről – írta a Die Presse osztrák lap szerdai számában. Reinhold Mitterlehnernek, az ÖVP elnökének irodája azzal tért ki kitérő az esetleges népszavazást firtató kérdés elől, hogy ilyen kezdeményezést nem nyújtott be senki sem – olvasható a lapban. A kormánykoalíció kisebbik pártja, a konzervatív ÖVP a melegházasság ellen van a szerző, Iris Bonavida szerint. Emlékeztet arra, hogy a május elején született új pártprogram a liberális és konzervatív szárny kompromisszumos megegyezéseképp jött létre.
Vagyis az ÖVP a hagyományos családmodell mellett teszi le a voksát, ugyanakkor tiszteletben tartja az egyéb élettársi és partneri kapcsolatokat, így az azonos neműekét is. Ez azonban az írás szerint nem azt jelenti, hogy az ÖVP igent mondana az azonos neműek közötti házasságra, és a párt álláspontja nem is fog egyhamar megváltozni. A kormánykoalíció nagyobbik pártja, az SPÖ is határozatlan a népszavazás esetleges kiírását illetően, s hangsúlyozták, hogy koalíciós szintén szeretnének döntésre jutni a kérdésben. A szociáldemokraták tavaly kiálltak az azonos neműek házassága mellett – emlékeztet a cikk írója.
A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elvileg elképzelhetőnek tartja népszavazást, amelynek szerintük azonban fontosabb témái is lennének. A párt meggyőződése szerint azonban Ausztriában teljesen más eredménnyel végződne a voksolás, mint Írországban. Az FPÖ azt is elutasítja, hogy az azonos nemű párok gyereket fogadhassanak örökbe. Az ellenzéki Stronach Csapata (Team Stronach) euroszkeptikus párt elképzelhetőnek tartja a népszavazást, de nem állapítható meg egyértelműen, hogy a párt az azonos neműek házassága mellett vagy ellen foglal állást.
A liberális Neos és a Zöldek (Grünen) a melegek és leszbikusok házasságkötésének engedélyezését támogatják, a népszavazást azonban ellenzik.Albert Steinhauser, a Zöldek jogi szóvivője szerint ilyesmit addig nem szabad megrendezni, amíg a politika gyáva ahhoz, hogy cselekedjen. A szerző a liberális párt szóvivőjét is idézi, aki szerint az emberi jogokkal nagyon érzékenyen kell bánni, a népszavazás pedig nem a megfelelő út, inkább a képviselők bátorságára lenne szükség.