Gyilkosság lett a rutinellenőrzés vége

Letartóztattak két embert Mississippi államban két rendőr lelövésének gyanújával.

MTI
2015. 05. 11. 5:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrök rutinjellegű közlekedési ellenőrzés céljából állítottak meg egy személygépkocsit szombat este Hattiesburg helységben. A Cadillacben ülők – akik legalább ketten voltak – rájuk lőttek, majd elmenekültek úgy, hogy legalább egyikük a rendőrautóval hajtott el. A rendőrök – a 34 éves Benjamin Dean és a 25 éves, újonc Liquori Tate – a kórházban haltak bele sebesüléseikbe.

A rendőrség hajtóvadászatot indított a tettesek után, és a lakosság segítségével elhagyottan megtalálta a rendőrautót, és elfogta a gyilkossággal gyanúsítottakat, egy 29 éves férfit és egy 22 éves nőt. Elfogták a férfi 26 éves öccsét is, akit bűnsegédlettel gyanúsítanak, valamint a hattiesburgi polgármester később a CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy letartóztattak egy negyedik embert is az ügyben, és az igazságszolgáltatás akadályozásával gyanúsítják. A polgármester szerint a rendőrgyilkosok indítékát egyelőre nem ismerik.

A szövetségi állam rendőrségi nyilvántartása szerint a gyilkos férfi és öccse ellen már többször indítottak eljárást lőfegyverrel kapcsolatos bűnügyekben. Hétfőn New Yorkban is megöltek egy rendőrt. Öt hónap leforgása alatt ez volt a harmadik rendőrgyilkosság az amerikai metropolisban. Hattiesburgban viszont harminc éve nem történt ilyen eset. Egy civil szervezet szerint, amely a szolgálatteljesítés közben életüket vesztő rendőröket tartja nyilván, a szombaton meggyilkolt rendőrökkel 10-re nőtt az idén megölt amerikai rendőrök száma.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.