Porosenko: Össze kell hangolni az ukrán és az amerikai lépéseket

Kijev számára létfontosságú, hogy összehangolják Washingtonnal lépéseiket a kelet-ukrajnai válság békés rendezését és a reformokat illetően – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök pénteken Kijevben, Victoria Nulanddel, az amerikai külügyi tárca európai és eurázsiai ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettesével folytatott megbeszélésén.

2015. 05. 15. 20:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államfő hivatalos honlapján elhelyezett közlemény szerint Porosenko biztosította tárgyalópartnerét afelől, hogy Kijev maradéktalanul tartja magát a szemben álló felek között a Donyec-medencében zajló fegyveres konfliktus békés rendezése érdekében februárban kötött minszki megállapodáshoz, készen áll alkalmazni a benne foglaltakat. Kijelentette továbbá, hogy a demokratikus reformok visszafordíthatatlanok Ukrajnában.

Nuland elmondta: kijevi látogatásának célja, hogy tájékoztatást adjon John Kerry amerikai külügyminiszter oroszországi látogatásáról. Hangsúlyozta, hogy Washington változatlanul a Minszkben kötött egyezségek betartására szólít fel. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett partnere Kijevnek az ukrajnai reformok végrehajtásában, beleértve a korrupció elleni küzdelmet és a decentralizációt, azaz a régióknak nyújtandó nagyobb önállóságot.

John Kerry kedden az oroszországi Szocsiban tárgyalt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az amerikai külügyminiszter a hivatalos megbeszéléseket követően Kijevet és a szakadárokat egyaránt óvta a katonai műveletek felújításától. Lavrovval közös tájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy ha Porosenko ilyen döntést hozna, az komolyan fenyegetné a minszki megállapodásokat, és „rendkívül romboló hatású lenne” a rendezési folyamatra. Az ukrán államfő hétfőn, a Repülőtér című dokumentumfilm bemutatásán tett ígéretet arra, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok által rommá lőtt donecki repülőteret a kijevi vezetés újra ellenőrzése alá vonja és újjáépíti.

Oroszországi látogatásáról egyébként Kerry még aznap telefonon tájékoztatta Porosenkót. Az államfő sajtószolgálatának közleménye szerint megvitatták, milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy a minszki megállapodásban foglaltakat a felek maradéktalanul teljesítsék.

Egyelőre nem teljesül a februári megállapodás két sarkalatos pontja: sem tűzszünet nincs, sem a nehézfegyvereket nem vonták ki maradéktalanul a front menti övezetből a szemben álló felek, amelyek egymást vádolják az egyezség megsértésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.