Egykor birodalmak felvirágoztatásában, technológiai megoldások és a kulturális értékek földrészek közötti elterjesztésében játszott felbecsülhetetlen szerepet. Az ókori Kínából a Han-dinasztia idején indult kereskedelmi úthálózat legfontosabb terméke a selyem volt, de az évszázadok során számos luxuscikk cserélt gazdát Ázsia, Afrika és Európa között. A Selyemút neve ma is jól cseng, nem véletlen, hogy Kína újból elővette, sőt külpolitikájának meghatározó elemévé tette. Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök 2013-ban kazahsztáni útján hirdette meg az új Selyemút gazdasági övezet és a XXI. századi tengeri Selyemút elnevezésű kezdeményezést.
A fejlett kelet-kínai régióból Közép-Ázsián, Iránon, Irakon, Szírián keresztül a Boszporusznál Európába érkező útvonal Bulgárián, Románián, Németországon és Hollandián át vezetne, és lekanyarodna Olaszországba. Az ókori Selyemút egyik középkori csomópontjában, Velencében találkozna a tengeri Selyemúttal, amely innen és a görög Pireusz kikötőjéből a Vörös-tengeren át Afrika szarva mellett vezetne az Indiai-óceánon keresztül vissza Délkelet-Kínába.
Ambiciózus terv, de mi van mögötte? Attól függ, kit kérdezünk róla. A hivatalos kínai álláspont szerint a mai konfliktusokkal terhelt nemzetközi környezetben újra időszerű a Selyemút szellemisége: az érintett országok gazdaságának összehangolása, a regionális együttműködés, a béke és fejlődés. Az Európai Parlament kínai kapcsolatokért felelős küldöttségének tagja, Ujhelyi István (MSZP) szerint a terv az úgynevezett „kínai álomból” fakad, amelynek lényege egy stabil, fejlett és békés világ. Márpedig a kínai gazdasági mutatókat tekintve van ok a bizakodásra, az új Selyemút terveire tavaly létrehozott alap negyvenmilliárd dollárral indul, a beruházások másik pillére, az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank pedig százmilliárd dolláros pénzeszközzel bír. A tervek szerint a program megvalósításának első szakaszát főként az infrastrukturális fejlesztések, gyorsvasúthálózat, tengeri kikötők építése jelentené. De szó van az energiaellátás kölcsönös biztosításától kezdve az autógyártás, az elektronikai és mezőgazdasági termékek kereskedelméről, sőt az oktatás, a tudomány, a kutatás legújabb eredményeinek összehangolásáról is.