A Deschide.md hírportál szombat este tette közzé azt a szakértői jelentést, amelyből állítólag kiderül, hogy a kormányfő érettségi bizonyítványa nem valódi. A beszámoló szerint a dokumentumon a Ştefan cel Mare gimnázium akkori igazgatójának az aláírása és az intézet pecsétje is hamis.
Oleg Balan belügyminiszter megerősítette szombaton, hogy a szakértői vizsgálat eredményeit átadták az államügyészségnek. A nyomozás során állítólag az érintett iskola több tanárát is kihallgatták, akik azt mondták, hogy Gaburici nem volt az intézet diákja.
A Moldovai Liberális Demokrata Pártot (PLDM) vezető Gaburici ellen már április óta eljárás folyik az érettségi bizonyítványa állítólagos meghamisítása miatt. Már 2015. februári beiktatása után olyan hírek láttak napvilágot, miszerint bár a diplomás közgazdász két felsőfokú oktatási intézménybe is beiratkozott, az érettségi vizsgát sosem tette le.
A Deschide.md szerint a kormányfő értesült a szakértői vizsgálat elkészültéről és a jelentés ügyészségnek való továbbításáról, így pénteken megjelent nyílt levelét is ebben az összefüggésben kell látni. Gaburici az államfőnek és a parlamentnek címzett levelében a korrupció gyors terjedése miatt egyebek között az államügyészségi vezetés lemondását követelte, és azzal fenyegetőzött, hogy ő maga fog visszalépni, amennyiben követeléseit nem teljesítik egy hónapon belül.