Helybenhagyták a szaúdi blogger büntetését

A Szabad Szaúdi Liberálisok című portált időközben megszüntették a hatóságok.

2015. 06. 07. 19:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Anszaf Haidar az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy „sokkolta” a testület döntése, amelyet az utolsó mentsvárnak tekintett. A legfelsőbb bíróság határozata „megmásíthatatlan” – tette hozzá.

Badavi felesége elmondta: abban bízott, hogy az iszlám böjti hónap, a ramadán közeledtével és az új király, Szalmán bin Abdel-Azíz hivatalba lépésével majd kegyelmet adnak az „olyan politikai foglyoknak, mint a férje”. Megjegyezte, attól tart, hogy házastársa hamarosan megkapja az újabb botütéseket. Badavi már túl van 50 ütésen, de egészségügyi okokból elhalasztották a következő adagot.

A 31 éves szaúdi bloggert 2012 júniusában vették őrizetbe és 2014-ben ítélték el azért, mert honlapot alapított a vallás szerepének megvitatására a sivatagi királyságban. Mindez az ultrakonzervatív iszlám országban eretnekségnek számít. A Szabad Szaúdi Liberálisok című portált időközben megszüntették a hatóságok.

A büntetés ellen több jogvédő szervezet, valamint ország, köztük az Egyesült Államok és Ausztria is tiltakozott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.