Közel száz ember kapta el a halálos vírust

A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos, a kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód.

2015. 06. 08. 11:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca arról számolt be, hogy a friss esetek közül tizenhetet a szöuli Samsung Egészségügyi Központban regisztráltak, amelyben az első koronavírusos megbetegedést megerősítették. A távol-keleti országban összesen huszonnégy olyan kórház van, amelyben kimutatták a megbetegedést.

A MERS-betegeket kezelő kórházak listáját csak vasárnap, az első eset után közel három héttel hozták nyilvánosságra, a hatóságok ugyanis attól tartottak, hogy gondokat okozhatna az egészségügyi ellátásban, ha az emberek elkerülnék a megnevezett intézményeket.

Egészségügyi illetékesek később azt közölték, hogy a kór hétfőn újabb halálos áldozatot szedett. A beszámolók szerint a 80 éves beteg Daejeon város egyik kórházában vesztette életét, ahol korábban kapcsolatba került egy MERS-fertőzöttel.

Dél-Koreában mintegy 2300 embert helyeztek karantén alá a vírus terjedése miatt. Az országban május 20-án ütötte fel a fejét a betegség, vélhetően egy Szaúd-Arábiában járt férfi hurcolta be.

A MERS koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzés, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé fertőző. A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos, a kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód: sem gyógyszer, sem más terápia, sem pedig védőoltás.

A járvány hatására már több mint húszezer külföldi mondta le útját a kelet-ázsiai országba. A visszaadott jegyek alapján kiderült, hogy a visszakozók túlnyomó része kínai.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.