Véres légicsapás Jemenben

Legalább negyvenöten meghaltak, több mint százan megsebesültek.

2015. 06. 07. 16:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A támadás a város központjában fekvő Tahrír negyedet érte, ahol egyebek között a szárazföldi erők főhadiszállása is található. A síita húszi felkelők által ellenőrzött létesítményt négy találat érte. Öt környező lakóépület megsemmisült, tíz megrongálódott.

A felkelők ellenőrzése alatt álló Szaba jemeni hírügynökség azt írta, hogy az előzetes adatok szerint negyvennégy polgár meghalt, több mint száz megsebesült, közte nők és gyerekek.

A lázadók által ellenőrzés alatt tartott más katonai létesítményeket is légicsapás ért Szanaában, valamint az ország északi részén.

Előzőleg, szombaton a lázadók a Szaúd-Arábiával határos térségben rakétákkal csapást mértek a szaúdi fegyveres erők állásaira. Az egyik rakétát a Patriot típusú légvédelmi üteg megsemmisítette.

Jemenben a síita lázadók harcolnak a külföldre menekült Hádi elnök erői ellen. A húszik visszaszorítása érdekében Szaúd-Arábia nyolc arab ország támogatásával légi hadműveletet indított. A szövetségesek március 26. óta támadják légicsapásokkal a húszik állásait.

A polgárháború, illetve az arab koalíció beavatkozása következtében emberek ezrei haltak meg, váltak menekültté saját hazájukban, illetve nélkülöznek napi szinten.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.