20 ezer menekültet telepítenek be az unióba

A lakóhelyükről polgárháború miatt távozók befogadását a tagállamok meghatározott kvóta szerint vállalnák.

MTI
2015. 07. 09. 18:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ami az Olaszországba, illetve Görögországba már eljutott menekültek ügyét illeti, erről még tovább folynak az egyeztetések – tette hozzá De Maizière. Korábbi tervek szerint 40 ezer ilyen menekültet vennének át a két említett országtól a többiek, de az erre nézve kidolgozott kvótajavaslattal többen nem értenek egyet – tette hozzá a német belügyminiszter.

Július elsején Luxemburg vette át fél évre az EU soros elnöki tisztségét. A miniszteri szintű EU-tanácskozások hagyományos rendje szerint a hivatalos tanácsüléseket Brüsszelben, az úgynevezett informális, kötetlen találkozókat pedig a mindenkori elnökségi országban tartják. Ez utóbbi találkozók – amelyek közé tartozott a mostani belügyminiszteri eszmecsere is – lényegében attól informálisak, hogy a résztvevők nem hoznak hivatalos döntéseket. A politikai egyeztetések sorában azonban így is fontosak az ilyen találkozókon létrejövő nem hivatalos megállapodások.

Visszataszítónak és elviselhetetlennek nevezte a menedékkérőket befogadó otthonok elleni sorozatos támadásokat egy csütörtöki beszédében a német államfő.

 

Joachim Gauck az általa kezdeményezett és az államfői hivatalban rendezett Ki az a mi? Önazonosság, hovatartozás, összetartás Németországban című tanácskozást megnyitó beszédében élesen bírálta az idegenellenességet és felszólított annak elfogadására, hogy Németország úgynevezett bevándorlási társadalommá vált az utóbbi évtizedekben.

 

A „számok és a tények” mind azt mutatják, hogy Németország „bevándorlási ország”, de a németek önmagukról alkotott képének változása, a közösség önazonosságának formálódása „még nem tart lépést” ezzel az átalakulással, „legalábbis nem mindenhol” – mondta a német elnök.

Az Európai Bizottság tavasszal olyan javaslatot dolgozott ki, amely előirányozta egyfelől 20 ezer elismert menekült – főleg a lakóhelyükről polgárháború miatt kényszerűen távozó szíriaiak és eritreaiak – betelepítését az unióba. Ezeknek az embereknek a befogadását az EU-országok meghatározott kvóta szerint vállalnák. Ez ügyben született most ezek szerint nem hivatalos megállapodás a miniszterek között.

A másik európai bizottsági javaslat azzal volt kapcsolatos, hogy a tavasszal rendelkezésre álló statisztikai adatok fényében Brüsszel úgy látta, Olaszországra és Görögországra aránytalanul nagy migrációs nyomás nehezedik. Az uniós javaslattevő testület ezért azt indítványozta, hogy hasonló kvóta szerint ettől a két EU-tagállamtól a többi 26 vállalja át 40 ezer ember befogadását, vagyis ennyi menekültet költöztessenek át Itáliából, illetve Görögországból más tagországokba.

Időközben azonban uniós szinten is teret nyert az a magyar érvelés, miszerint az utóbbi időben a balkáni útvonalon nagyon megnőtt az érkező illegális bevándorlók száma, tehát Magyarország is kirívóan nagy migrációs nyomás alá került. Az ezt tanúsító újabb adatok nyilvánvalóan azt indokolják, hogy az Európai Bizottság eredeti kvótajavaslata erőteljes módosításra szorul.

Thomas de Maizière közölte: Németország a 40 ezer átköltöztetendő közül 9 ezer fő befogadását vállalja. Ez valamivel több, mint az Európai Bizottság kvóta szerinti javaslata, ami 8763 főre vonatkozott.

A brüsszeli bizottság a kvótát úgy alakította ki, hogy 40 százalékos súllyal vette figyelembe a tagország lélekszámát, szintén 40 százalékos súllyal a GDP-jét, 10 százalékos súllyal azt, hogy 2010 óta a tagállam népességarányosan hány menekültet fogadott be, valamint szintén 10 százalékos súllyal azt, hogy a tagállamban mekkora a munkanélküliségi ráta. Az első két tényező értelemszerűen a kvótát növelő, az utóbbi kettő a kvótát csökkentő szempont.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.