42 illegális bevándorlót zsúfolt be a kisfurgonba

Az alsó-ausztriai autópályáján Bécs közelében fogták el az embercsempészt.

MTI
2015. 07. 26. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az alsó-ausztriai Rannersdorfnál még pénteken tartóztatták fel azt a bolgár rendszámú kisfurgont, amelynek vezetője egy 37 éves román állampolgár volt. Az autót bejelentésre ellenőrizték, mivel az bizonytalanul haladt az A4-es autópályán. A rakodótérben több ember állva és guggolva utazott, a furgon hátsó ajtaját pedig csavarral rögzítették. A levegőtlen, hat és fél négyzetméteres rakodótérben több mint harminc fok volt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a bevándorlók a csaknem nyolcórás út alatt, míg a magyar–szerb határtól Ausztriába értek, nem kaptak még innivalót sem. Néhányuknál keringési zavar és kiszáradás jelentkezett, ezért a rendőri ellenőrzés után elsősegélyben részesítették őket. A menekültek afganisztáni és szíriai állampolgárok voltak.

Több alkalommal elkövetett embercsempészet megalapozott gyanúja miatt az ügyészség a sofőrt vizsgálati fogságba való helyezését kérte. Az ügyet a tartományi nyomozóhivatal vizsgálja ki.

Ausztriában az utóbbi időben egyre több embercsempészt és általuk veszélyes körülmények között utaztatott menekültet fogtak el.

Múlt hét végén a burgenlandi Parndorfnál (Pándorfalu) ütöttek rajta egy embercsempészen, aki 48 embert szállított furgonjában. A szerb–magyar határ felől érkeztek, a rendőrség közlése szerint a furgonban utazóknak végig állniuk kellett a magyarországi útszakaszon a levegőtlen autóban. Schwechatnál egy 54 főt szállító, magyar rendszámú kisbuszt ellenőriztek. Az autót egy bolgár embercsempész vezette, aki feltehetőleg ötszáz eurót kapott az útért.

Szerdán a salzburgi főpályaudvaron tartóztattak fel 96 menekültet, akik a Budapestről Münchenbe tartó vonaton utaztak. A menekültek Szíriából, Pakisztánból, Szomáliából és Afganisztánból érkeztek, nagyjából 20 gyerek volt közöttük. Múlt szombaton ugyanott 84 menekültet tartóztattak fel, akik szintén a Magyarországról Münchenbe tartó vonaton utaztak, mindannyiuknak volt érvényes vonatjegye.

Szintén szerdán a burgenlandi Neusiedl am See (Nezsider) településnél fogtak el egy embercsempészt, aki 17 szíriai menekültet szállított egy furgonban.

Csütörtök délelőtt Bécsben 101 menekültet tartóztattak fel. Negyvenegyen egy kisbuszba zsúfolódva utaztak, harminc-harminc ember pedig két furgonban az osztrák fővároson áthaladó autópályákon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.