A csehek szerint baj van Schengen déli határánál

A cseh miniszterelnök szerint a menedékkérőket vissza kell küldeni oda, ahol beléptek az EU-ba.

MTI
2015. 07. 08. 19:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Schengen déli határai nincsenek jól biztosítva sem Görögországban, sem Olaszországban”

– mondta a kormányfő újságíróknak. „Ugyanakkor hangsúlyt helyezünk arra, hogy működjön a visszaadási politika, mert ez Görögország és Olaszország esetében nem működik” – mutatott rá a kormányfő. Sobotka szerint például egyáltalán nem világos, hogy mi lesz azokkal a menekültekkel, akik nem kapnak menedéket az Európai Unióban és milyen módon lesznek visszajuttatva hazájukba.

Sobotkát annak kapcsán kérdezték az újságírók, hogy a cseh kormány szerda esti ülésén tárgyal a menekültek ügyéről. Sobotka megerősítette a kormány részéről korábban elhangzott nyilatkozatokat, melyek szerint Csehország az idén csak néhány menekültet fogad be, kevesebbet, mint amennyit Brüsszelt kért tőle a kvóták kapcsán. Hasonló számú menekültet terveznek befogadni a csehek jövőre is.

„Annyi menekültet fogadunk be, amennyi megfelel gazdasági és elszállásolási lehetőségeinknek” – jegyezte meg a kormányfő. A menekültek befogadásának alapfeltétele, hogy tiszteletben tartsák a cseh törvényeket – tette hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.