A jövő héten szavazhatnak az iráni atomprogramról

Obama és Putyin szerint a megállapodás az egész világ érdekét szolgálja.

MTI
2015. 07. 16. 8:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Barack Obama amerikai elnök szerdán felhívta orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint, megköszönte neki Oroszország munkáját az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokon, és mindketten megállapították, hogy az előző nap megszületett megállapodás Iránnal az egész világ érdekét szolgálja – jelentette be a washingtoni Fehér Ház és a moszkvai Kreml.

„A megállapodás az egész nemzetközi közösség érdekét szolgálja, általa megerősödhet az atomsorompó-rendszer és csökkenhet a feszültség a Közel-Keleten” – olvasható a Kreml által a telefonbeszélgetésről kiadott közleményben. Mindkét vezető hangsúlyozta, hogy milyen fontos az amerikai–orosz párbeszéd a világ biztonságának és stabilitásának garantálásában. Kifejezték hazájuk készségét arra, hogy együttműködik a másikkal a megállapodás végrehajtása és betartása érdekében, és hogy a két ország együtt megpróbálja csökkenteni a feszültséget a Közel-Keleten, különös tekintettel Szíriára.

A fehér házi közlemény szerint Obama megköszönte Oroszország jelentős hozzájárulását ahhoz, hogy csaknem 20 havi intenzív tárgyalások eredményeképpen sikerült megkötni egy ilyen történelmi jelentőségű megállapodást. A két világhatalmi vezető nagyon ritkán hívja telefonon közvetlenül a másikat azóta, hogy az ukrajnai válság miatt feszültté vált a két ország viszonya. A megállapodást kedden Bécsben Irán és hat nagyhatalom (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) kötötte meg.

Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete zárt ajtók mögött tájékoztatta a tizenöt tagú tanácsot a javaslatról. A tervezet szentesítené az Irán és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) között kedden létrejött megegyezést, viszont egyebek mellett fenntartaná a fegyverembargót és a ballisztikus rakétatechnológia terjesztésére vonatkozó tiltást.

Az atomprogramról szóló átfogó megállapodás értelmében a nemzetközi közösség legkorábban 2016 elejétől, fokozatosan oldaná fel a Teherán elleni gazdasági és pénzügyi szankciókat, ha a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) igazolja, hogy az iszlám köztársaság nem használja katonai célokra nukleáris programját. Ha a NAÜ úgy találná, hogy Teherán nem teljesíti kötelezettségeit, a nagyhatalmak azonnal visszaállítanák a szankciókat.

Ezeket a feltételeket tartalmazza az ENSZ BT elé került határozattervezet is, amely szerint az Irán elleni szankciókról szóló hét korábbi ENSZ-határozat tíz év után hatályát vesztené, de azonnal ismét életbe lépne, ha Teherán megsértené az előírásokat. Egy amerikai tisztségviselő hozzátette, hogy a testület öt állandó tagja ebben az esetben újabb határozatot fogadna el, amely további öt évig lehetővé tenné az Irán elleni szankciók esetleges visszaállítását.

Barack Obama amerikai elnök kifejtette, hogy a kényszerintézkedések rövid időn belüli, ismételt életbe léptetésének lehetősége a legfőbb „védekezési mechanizmus” az ellen, ha Irán megszegné ígéreteit.
Az ENSZ-határozattervezet értelmében a világszervezet további öt évig fenntartaná a fegyverembargót, nyolc évig a ballisztikus rakétatechnológia és tíz évig a nukleáris technológia terjesztésére vonatkozó tiltást.

A javaslat elfogadása esetén megszüntetnék az ENSZ feketelistáján lévő 36 természetes és jogi személlyel szembeni, vagyonbefagyasztásról, illetve utazási korlátozásokról szóló intézkedést is. A listán jelenleg 43 természetes és 78 jogi személy található.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.