„A jó szándék és a békeakarat jeléül a Donyecki Népköztársaság vezetése úgy határozott, hogy egyoldalúan demilitarizált övezetnek tekinti Sirokine települést” – jelentette be Gyenisz Pusilin, a szakadárok egyik vezetője, aki a válság rendezését célzó minszki tárgyalásokon szokta képviselni a donecki szeparatistákat.
Az EBESZ ukrajnai megfigyelői missziója kedden megerősítette, hogy a tavasz óta heves harcok sújtotta faluból minden lakó elmenekült, a lakóházak négyötöde romba dőlt. A település egészében ukrán ellenőrzés alatt volt a második minszki megállapodás aláírásakor, amelyben a szemben álló felek rögzítették a köztük lévő elválasztó vonalat, és tűzszünetben állapodtak meg, amelynek február 15-én kellett volna életbe lépnie. Később viszont a szakadárok benyomultak a faluba, amelynek most egy részét ők, másik részét pedig az ukrán erők ellenőrzik.
Pusilin a napokban még úgy nyilatkozott, hogy Sirokine demilitarizálásáról aligha születik megállapodás a felek között a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoport július 7-én esedékes újabb minszki tárgyalásán, amelyen várhatóan részt vesznek a szakadárok képviselői is. Pusilin Kijevet vádolta meg azzal, hogy gátolja a minszki rendezési folyamat előrehaladását.
Egy héttel korábban beszámoltunk arról, hogy Mariupol térségében heves harcok dúlnak, a frontvonalnál fekvő Sirokine és Talakivka településeknél lévő katonai állásokat a minszki egyezményben tiltott, 152 milliméter kaliberű tarackágyúkkal lőtték.
A tűzszüneti megállapodás értelmében tilos lenne a feleknek ilyen katonai tevékenységet folytatniuk. Képes összefoglaló is készült a kelet-ukrajnai „fegyverszünetről”.
A kijevi hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli közleményében ugyanakkor arról adott hírt, hogy az éjjel intenzív tüzérségi támadásokat hajtottak végre az „oroszpárti hibrid bandák” Mariupol térségében. A közlemény szerint a „Kreml zsoldosai” több ízben, többféle fegyverrel lőtték Sirokine települést, éjfél tájban pedig a minszki egyezményben tiltott 122 milliméter kaliberű tarackágyúkkal és Grad-P (Partizan) típusú hordozható rakétavetőkkel nyitottak tüzet a frontvonaltól távolabb eső, Mariupoltól nyugatra fekvő Bergyanszk településre.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!