Amerikai–kubai viszony: történelmi előrelépés történt

Az amerikai elnök szerdán bejelentette a nagykövetségek kölcsönös megnyitását.

MTI
2015. 07. 01. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Barack Obama szerdai nyilatkozata szerint az új helyzetben jelentősen megnő az Egyesült Államok mozgástere Kubában, és Washington továbbra sem fog hallgatni, ha az alapvető értékek megsértését tapasztalja a kommunista országban.

Úgy fogalmazott, hogy a kapcsolatok rendezése választás a múlt és a jövő között, és arra szólította fel a kongresszust, hogy ne álljon az emberek útjába, és ne akarja visszaforgatni az időt, hanem oldja fel a szigetországra kivetett gazdasági embargót. Korábban a törvényhozásban többségben lévő Republikánus Párt több vezető politikusa is élesen bírálta a Kuba felé való politikai nyitást, és elutasította az embargó feloldását, amelyre csak a kongresszus jogosult.

Az amerikai elnök egyúttal azt is bejelentette, hogy John Kerry külügyminiszter a nyár folyamán Havannába látogat az amerikai nagykövetség megnyitására.

Obama hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok eddigi, Kuba elszigetelésére irányuló politikája céljával ellentétes hatást ért el: konzerválta a kubai politikai rendszert, és hozzájárult az ország elszegényedéséhez. „Nem kell a múlt börtönében élnünk. Ami nem működik, azt meg lehet és meg kell változtatni” – fogalmazott. Úgy vélekedett, hogy a Kuba felé való nyitás elősegíti majd a demokrácia terjedését és az emberi jogi helyzet javulását a szigetországban.

Azt is kiemelte, hogy a kapcsolatok normalizációja felmérések szerint mindkét ország lakosságának, valamint latin-amerikai politikai vezetőknek a körében is nagy népszerűségnek örvend.

A két hidegháborús ellenség 1961-ben szakította meg a diplomáciai kapcsolatot. Az újrafelvételről két éve kezdtek egymásnál puhatolózni. A tárgyalások másfél éven át titokban folytak, mígnem tavaly decemberben bejelentették – egyszerre, ám nem együtt –, hogy kölcsönösen újranyitják nagykövetségeiket a másik fél fővárosában, valamint normalizálják viszonyukat.

Amerikai sajtóértesülések szerint a nagykövetségek megnyitásáról szóló tárgyalásokon Havanna kifogásolta Washington azon kérését, hogy az Egyesült Államok diplomatái előzetes engedélykérés nélkül, szabadon mozoghassanak a szigetországban, és azzal találkozhassanak, akivel csak szeretnének, valamint a kubai hatóságok ne zaklassák azokat, akik felkeresik az Egyesült Államok nagykövetségét. Az egyelőre nem világos, hogy ezekben a kérdésekben milyen egyezség született.

A felek között nyilvánvalóan számos nézeteltérés van még. Ezt jelzi, hogy bár Raúl Castro elnök szerdán bejelentette, Kuba a két ország diplomáciai kapcsolatának helyreállítása mellett döntött, kormánya nyilatkozatban szögezte le, hogy a kétoldalú viszony rendezéséhez az amerikai gazdasági embargó feloldása is szükséges, és Washingtonnak vissza kell adnia a guantánamói amerikai haditámaszpont feletti kubai szuverenitást.

Több mint fél évszázad után visszatér a kubai rum az Egyesült Államokba, a szigetország újra számlát nyit az USA-ban – újabb és újabb területeken indulnak be a kapcsolatok a két ország között, a felek bizakodnak. Az Egyesült Államok pénzéből támogatott civilekkel azért még lehet probléma. A kubai nyitásról bővebben itt olvashat.

Havanna kikötötte azt is, hogy az Egyesült Államoknak fel kell hagynia rádió- és tévéműsorok sugárzásával Kuba felé, és be kell szüntetnie „felforgató tevékenységét” azért, hogy minden téren normalizálódhassanak a kapcsolatok.

Ennek keretében az Egyesült Államok egy hónappal ezelőtt levette Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról, továbbá enyhített valamelyest a szigetország ellen a hidegháború éveiben elrendelt, azóta is fenntartott gazdasági embargón.

A kubai állami televízió – igencsak szokatlan módon – élőben közvetítette Barack Obama amerikai elnök washingtoni nyilatkozatát a kubai–amerikai diplomáciai kapcsolatokról és újrafelvételük jelentőségéről. Az adás spanyol nyelven ment.

A kubai kormány nyilatkozata szerint a nagykövetségüket Bruno Rodríguez külügyminiszter fogja megnyitni július 20-án, a szigetország washingtoni érdek-képviseleti irodájában.

Ez az átmenet, ez a történelmi pillanat amiatt következhet be, mert Barack Obama elnök személyesen meghozta a döntést egy nem működő politika megváltoztatásáról – mondta szerdán Bécsben John Kerry.

Az amerikai külügyminiszter úgy vélekedett, éppen a jelenlegihez hasonló, konfliktusokkal teli világban fontos az az üzenet, hogy „a dolgok változhatnak, és vezetői képességekkel ezt el lehet érni”. Ezzel a politikus nem csupán az amerikai–kubai viszonyra, hanem az Irán és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) között, Teherán atomprogramjáról zajló egyeztetésekre is utalt. Ennek kapcsán megjegyezte: a nézeteltérések ellenére továbbra is előrehaladás érzékelhető. „Nagyon-nagyon keményen dolgozunk, és súlyos kérdésekkel szembesülünk, de úgy látjuk, előrehaladást tapasztalható, és ezért folytatjuk a munkát” – mondta.

Kuba kapcsán Kerry is megjegyezte, hogy az Egyesült Államok és a szigetország között továbbra is nagy nézetkülönbségek vannak bizonyos témák, például a demokrácia és az emberi jogok terén, azonban már most mutatkoznak közös érdekek a környezetvédelem, a bűnüldözés és a migráció kérdéseiben.

A külügyminiszter megfogalmazása szerint mindkét ország úgy döntött, hogy a jövőbe mutató témákra és lehetőségekre összpontosít, és nem akar a múltban leragadni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.