Amnesztiát kapnak a dezertőrök Szíriában

Ez érvényes mindazokra, akik eleve nem vonultak be vagy akik megszöktek a hadseregből.

MTI
2015. 07. 25. 19:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amnesztia érvényes mindazokra, akik eleve nem vonultak be vagy akik megszöktek a hadseregből. Azoknak, akik az ország területén tartózkodnak, egy hónapjuk van a hadseregbe való jelentkezésre, azoknak pedig, akik külföldön vannak, két hónap áll a rendelkezésükre. Azokra nem vonatkozik az amnesztia, akik a hadsereg ellen fogtak fegyvert valamelyik lázadószervezetben.

A térség egyik legnagyobb haderejének számító szíriai hadsereg kimerült a négy éve tartó háborúban, amelyet számos fronton vív különböző – iszlamista, dzsihadista vagy mérsékeltebb – lázadószervezetek ellen úgy, hogy ez idő alatt elvesztette az ország területének több mint fele feletti ellenőrzést. A hadseregből számos katona állt át valamelyik lázadószervezethez, valamint elveszett az utánpótlás egy része, mert sok hadköteles fiatal elszökött az országból vagy szintén a lázadók oldalára állt.

Egyes diplomaták szerint a hadsereg most olyan stratégiai jelentőségű területek megtartására összpontosít, mint a főváros, Damaszkusz, valamint Homsz és a tengerparti területek. A tengerparti országrészben él az alavita kisebbség, amelyhez Aszad is tartozik.

Nincs remény arra, hogy a háború a közeljövőben véget érjen, és az utóbbi hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy a hadsereg emberhiánnyal küzd, mert a vele szövetséges milíciákból toborzott harcosokat busás illetményért.

A hadsereg kimerültségére az is utal, hogy az Aszaddal szövetséges libanoni síita milícia, a Hezbollah az utóbbi hetekben jelentősebb szerepet vállalt a lázadókkal szembeni harcból.

Aszad több mint egy évvel ezelőtt már hirdetett egy hasonló amnesztiát a dezertőrök számára, ezenkívül kiszabadulhatott sok köztörvényes bűnöző is. Viszont a feltételezett több ezer politikai fogoly börtönből való kiengedéséről nincs hír.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet szerint a szíriai fegyveres konfliktus több mint négy évvel ezelőtti kezdete óta csaknem 50 ezer katona és több mint 30 ezer Damaszkusz-párti milicista halt meg, ami majdnem egyharmada a konfliktus összesen 230 ezer áldozatának. Mintegy 70 ezer férfi nem teljesítette a kötelező katonai szolgálatot az OSDH szerint.

Szakértők úgy becsülik, hogy a hadsereg 2011-es létszáma a 80 ezer fős veszteséggel és a 70 ezer dezertőrrel számolva mostanra a felére csökkent.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.