Autóból lőtték agyon a kétgyermekes családapát

Egy nyugdíjas asszony meg csak „belekerült a szórásba”.

VZ
2015. 07. 11. 13:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A portál szerint az áldozatokat fényes nappal, az észak-londoni csúcsforgalomban lőtték le, helyi idő szerint reggel hat óra környékén rendőrök és mentősök lepték el a környéket, a férfi halálát hét óra körül állapították meg.

Az áldozat testvére elmondta, látta, ahogy három-négy fegyveres egy autóval megáll testvére, Erdogan Guzel előtt, aki egy pékség teraszán ült. Elmondása szerint az elkövetők rálőttek, majd elhajtottak. „Semmi rosszat nem tett, csak ült kint, most pedig két gyereket hagyott hátra” – mondta. A gyerekek egyébként jelenleg Törökországban nyaralnak.

A helyiek a The Sun szerint azt gondolják, hogy a másik áldozat, egy idősebb nő egyszerűen csak rossz időben volt rossz helyen, ezért kapott a golyózáporból.

A rendőrség elmondta: a vizsgálatok folyamatban vannak, a női és a férfiáldozat közül utóbbi reggel hét óra magasságában a helyszínen vesztette életét. A nőt egy londoni kórházba szállították, állapota válságos, de stabil. Eddig az ügy kapcsán senkit sem vettek őrizetbe.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.