A Szentszék szombaton hozta nyilvánosságra a pápa hosszú, rögtönzött beszédét, amelyet pénteken este mondott el a Szent Péter téren a karizmatikus megújulás több tízezer tagja előtt. Ez a lelkiségi mozgalom, amely negyven év alatt nagy méreteket öltött, a Szentlélek adományait hangsúlyozza, kicsit a pünkösdi egyházhoz hasonlóan.
Az egyházban működő mozgalmak világi vezetőinek „szomorú eseteire” utalva, akik magukat pótolhatatlannak és öröknek gondolják, a pápa azt hangoztatta, hogy a tisztségeknek időbeli korlátot kell szabni, s hogy a tisztség valójában szolgálat.
„Minden egyházi szolgálat számára jó, ha határideje van, nincsenek életfogytiglani vezetők az egyházban. Ez azokban az országokban szokásos, ahol diktatúra honol” – jegyezte meg.
Az argentin egyházfő gyakran figyelmeztet a hatalom, illetve a mások feletti uralkodás kísértésére. „Hány vezetőből lesz páva! [ ] És az ördög mindig a pénztárca által támad” – állapította meg.
Ferenc pápa sok vitát váltott ki azzal a véleményével, hogy elődje, XVI. Benedek lemondása nagy gesztus volt, és legitim példa. Értésre adta, hogy nem zárja ki e példa követését, ám olyat még soha nem mondott, hogy egy napon ő is lemond.
Egyes, a hagyományokhoz ragaszkodó katolikusok számára a pápa Isten földi helytartója, akit a bíborosok a Szentlélek sugallatára választanak meg, és akinek utolsó leheletéig hivatalában kell maradnia. Szerintük a lemondásnak már a puszta gondolata is szentségtörés.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!