Bombákra épülhet a balkáni Hongkong

Az új belgrádi városrész területén első és második világháborús fel nem robbant pokolgépek találhatók.

Majláth Ronald
2015. 07. 28. 15:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Veszélyes lehet a Belgrád a vízen nevű projekt kivitelezése Szerbiában, mert nem várt körülményekkel kellett szembesülniük az építőknek. Az Aknamentesítési Központ részéről Jovan Sikimic ugyanis bejelentette, hogy az építéskor veszélyt jelenthetnek a földben rejlő bombák – írja a szerb Blic.

Az elvégzett kockázatfelmérés során kiderült, hogy a területen fekvő bombák és rakéták nagy mélységben találhatók, de így sem veszélytelenek, mert az épületek alapjának lerakásakor felrobbanhatnak.

Sikimic szerint a németek a vasútállomást, a Karadorde utcát, a Száva környékét és a hidak közelében fekvő részt bombázták az első és második világháborúban, de a szövetségesek sem hagyták érintetlenül a területet 1945-ben. Mint mondta, a robbanószerkezetek eddig nem jelentettek veszélyt, éppen a nagy mélység miatt. Így a fél méteres mélységű földhasználat során még semmi sem történne, azonban az új projekt megvalósításakor már gondok akadhatnak.

Mikor 1914-ben és 1941-ben bombázták Belgrádot, a mostani építési terület még alacsonyabban feküdt, és így ki volt téve az áradásoknak. Az évek során azonban feltöltötték a területet, így az ide hullott robbanószerkezetek ma már nagyon mélyen vannak. A szerb aknamentesítők ezért most tervet dolgoznak ki arra, hogy megtisztítsák a területet.

A szerb kormány áprilisban írta alá az Eagle Hills emírségekbeli vállalattal azt a szerződést, melynek keretében az arabok új városrészt építenének a Száva partján. A Belgrád a vízen projekttől a szerbek azt remélik, hogy a 3,5 milliárd dolláros beruházással végre fellendül az ország gazdasága.

Az arab cég közvetlenül a szerződéskötés előtt alakult, és a mostani projekt kétharmadát birtokolja. A szerződésben rögzítették, hogy az építkezéseknek legfeljebb harminc éven belül be kell fejeződniük. A szerbek 17 ezer új lakossal és 13 ezer új munkahellyel számolnak, s luxusirodák is lesznek itt. A cég kilencvenkilenc évre kapta bérbe az építési területet Belgrádtól, a hatóságok már neki is láttak a munkálatoknak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.