Schetyna hangsúlyozta, hogy Zsanna Nyemcova újságíró, a meggyilkolt Nyemcov legidősebb lánya „az apja által folytatott harc letéteményese”. A lengyel külügyminiszter úgy értékelte, hogy Nyemcov „mindannak a jelképe volt, ami az utóbbi évek orosz történelmében a legjobb – a szolidaritás eszméjét megvalósító orosz ellenzéké”.
Ez az ellenzék – emelte ki Schetyna – a lengyelekkel, az ukránokkal egyaránt együttműködött, „mindazokkal, akik Európát, adott esetben Oroszországot, nyitott, békés módon akarják megváltoztatni”.
Az 1 millió eurós díjat a lengyel külügyminisztérium 2014-ben alapította, odaítélése a díj leírása szerint a szolidaritás kifejezése azokkal, akik a szebb jövőért harcolnak. A tavalyi díjátadás az első, részlegesen szabad lengyelországi választások 25. évfordulója alkalmából rendezett varsói ünnepségek része volt. Az akkor Varsóba meghívott állami vezetők – köztük Áder János köztársasági elnök, Petro Porosenko ukrán elnök, valamint John Kerry amerikai külügyminiszter – jelenlétében a díjat Musztafa Dzsemiljevnek, a krími tatárok legendás vezetőjének adták át a varsói királyi várban.
Az idei díjat augusztus 4-én adja át Bronislaw Komorowski leköszönő lengyel elnök, valamint a díj kuratóriumának elnöke, Lech Walesa volt lengyel államfő, a rendszerváltás előtti Szolidaritás mozgalom egyik alapítója.
Eközben Peter Limbourg, a német Deutsche Welle rádióállomás igazgatója közölte, Nyemcova már elhagyta Oroszországot és augusztustól a rádió orosz nyelvű szerkesztőségében dolgozik majd. Mint mondta, a volt ellenzéki politikus lányának tudása hozzájárulhat a szerkesztőség sikeréhez.
A rádió szóvivője elmondta: Nyemcova jelenleg munkavállalási vízummal tartózkodik Németországban, és nem tervezi, hogy politikai menekültstátuszért folyamodjon.
A korábban az orosz RBK üzleti televíziócsatornának dolgozó fiatal nő pénteken közölte, hogy Oroszországban többször megfenyegették, miután sürgette a további nyomozást édesapja halálának ügyében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!