Cáfolta Janisz Varufakisz azon állítását az Európai Bizottság, hogy a trojkának különleges befolyása lenne a görög adórendszerre – számolt be róla a The Guardian. Brüsszel visszautasította, hogy a nemzetközi hitelezők nyomása miatt lett volna kénytelen Varufakisz a görög adóhivatal meghekkelésében és párhuzamos pénzügyi rendszer létrehozásában gondolkozni. „Az állítás, hogy a trojka ellenőrzése alatt tartotta az állami bevételeket, hamis, nélkülöz minden alapot” – mondta Mina Andreeva, az Európai Bizottság szóvivője. „Az állami bevételeket kezelő általános titkárság egy kvázi-független intézmény, az adógazdálkodásért felelős, és formálisan a Pénzügyminisztérium alá tartozik.”
Míg a hitelezők az Európai Bizottságnál, az Európai Központi Banknál és a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) gyakorlati segítséget nyújtottak az adórendszernek, addig az „egész egyszerűen nem igaz”, hogy a hitelezők kontrollálták az adórendszert – tette hozzá.
A héten került nyilvánosságra Varufakisz terve: a volt pénzügyminiszter azt állította, Alexisz Ciprasz felhatalmazta, hogy titokban hozzon létre egy új pénzügyi rendszert. Mint mondta, így akarták megszerezni az irányítást az állami bevételek felett, bevezetve ismét a drachmát. Varufakiszt megvádolták, hogy a görög nép pénzének ellopását tervezte, de ő ezt visszautasította, mondván, Ciprasz szándéka volt az egész, de utóbbi a népszavazás estéjén visszalépett.
Kedden megírtuk: megkezdődtek a tárgyalások Görögország és a nemzetközi hitelezők között az új, harmadik pénzügyi mentőcsomagról. Mina Andreeva hétfőn arról beszélt: „Görögország részéről pótlólagos reformokra lesz szükség ahhoz, hogy lehetővé váljon a harmadik segélycsomag első részletének az átutalása.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!