A szakértő szerint a következő napokban a jelenleg a radikális baloldali Sziriza és a Független Görögök (Anel) nevű jobboldali párt alkotta kormánykoalíció átrendeződése várható, ugyanis e pártszövetség rendkívül ingatag. Az amerikai Yale Egyetem professzoraként oktató politológus úgy vélte, akár a kormánypártok húsz képviselője is Ciprasz ellen szavazhat a háromszáz fős parlamentben, ahol a kormánykoalíció 162 mandátummal rendelkezik. Kalivasz ugyanakkor nem tartotta valószínűnek, hogy nagykoalíció alakuljon a legnagyobb ellenzéki párt, a konzervatív Új Demokrácia részvételével.
A javaslat elfogadásához szükséges támogatást Ciprasz a To Potami (A Folyó) nevű centrista és a Paszok szociáldemokrata ellenzéki párttól remélheti. A 17 mandátummal bíró To Potami hétfőn már biztosította a miniszterelnököt arról, képviselői kiállnak a kormány mellett. A szakértő szerint kizárólag a görög kormányfőn múlik, hogy kormánya túléli-e a nemzetközi hitelezőkkel kötött megállapodást. „Ha Ciprasz elhatározza magát, hogy kiáll emellett, és ezt meg is teszi, akkor ez még egy sikertörténet is lehet” – jegyezte meg a politológus.
A nemzetközi hitelezők és az athéni kormány között hétfőn reggel megszületett megállapodás szerint a görög parlamentnek szerdáig el kell fogadnia az alábbi döntéseket: a forgalmi adózás egyszerűsítése, az adóalap kiszélesítése, a nyugdíjkorhatár felemelése, a statisztikai hivatal függetlenségének szavatolása, a költségvetési kiadások automatikus csökkentését szolgáló mechanizmus bevezetése.
Maratoni, tizenhét órás tárgyalás után hétfő reggel megszületett a megállapodás a brüsszeli euróövezeti csúcstalálkozón a görög adósságválság megoldására. A görög parlamentnek pedig szerdáig, vagyis július 15-ig kell kinyilvánítania egyetértését az euróövezeti csúcstalálkozón kimunkált megállapodással – közölte hétfő délelőtti brüsszeli sajtótájékoztatóján Angela Merkel német kancellár. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint az egyezséggel biztossá vált, hogy nincs „grexit”, Görögország nem távozik az euróövezetből. A megállapodásra a piacok is pozitívan reagáltak. Az euró erősödött.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!