Civileket tiltanának ki Oroszországból

Külföldi civil szervezetek nemkívánatossá nyilvánítását és Oroszországból való kitiltását javasolták szenátorok.

MTI
2015. 07. 08. 18:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szenátorok a tavaszi ülésszak utolsó napján fogadták el a legfőbb ügyészségnek, a külügyi tárcának és az igazságügyi tárcának címzett dokumentumot. Ebben azt kérték, hogy a vádhatóság és a minisztériumok vizsgálják meg a Szövetségi Tanácsban összeállított úgynevezett hazafias stoplistát, és állapítsák meg, hogy a benne szereplő civil szervezetek kimerítik-e az úgynevezett nemkívánatos szervezetekre vonatkozó, májusban hatályba lépett törvény előírásait.

A felsőház listáján mások mellett szerepel a Soros Alapítvány, az Ukránok Világkongresszusa és a Freedom House washingtoni székhelyű jogvédő szervezet is. A Szövetségi Tanács véleménye szerint „Oroszország az utóbbi negyedszázadban a nemzeti érdekei, értékei és intézményei ellen irányuló leghatalmasabb támadást élte át”. Ennek a támadásnak a célja a belpolitikai helyzet befolyásolása, az orosz nép „hazafias egységének aláásása”, valamint „a Független Államok Közössége térségében orosz részvétellel zajló integrációs folyamatok szétverése” volt – vélik a szenátorok.

A törvényhozók kifogásolták, hogy ebbe a „felforgató tevékenységbe” példa nélkül álló értékben vonták be a nem kormányzati szervezeteket, közöttük olyanokat is, amelyeket külföldi államok a költségvetésükből pénzeltek. „Joggal lehet az Oroszország elleni puha agresszió alkalmazásáról beszélni” – írták. Valentyina Matvijenko, a Szövetségi Tanács elnöke azzal indokolta a tizenkettes tiltólistát, hogy létre kell hozni azokat az eszközrendszereket, amelyekkel megvédik Oroszország politikai szilárdságát és szuverenitását.

Vlagyimir Putyin államfő május végén, jogvédők kifogásai ellenére aláírta a nemkívánatos külföldi és nemzetközi szervezetek betiltását szabályozó törvényt. A jogszabály alapján azokat a nem kormányzati szervezeteket nyilváníthatnák nemkívánatosnak, amelyek „veszélyeztetik Oroszország alkotmányos rendjének alapjait, védelmi képességeit és biztonságát”. Az ilyen szervezetek működését betilthatják, közigazgatási, valamint büntetőjogi felelősségre vonhatják őket, vagyonukat befagyaszthatják. A döntést a legfőbb ügyész vagy helyettesei hozhatják meg, a külügyi minisztériummal egyeztetve.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.