Csehország 1500 menekült befogadása mellett döntött

A miniszterelnök ugyanakkor a „visszaadási politika” működésének fontosságát is hangsúlyozta.

MTI
2015. 07. 09. 8:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kabinet felhatalmazta Milan Chovanec belügyminisztert, hogy ezt az álláspontot képviselje az európai uniós tanácskozásokon – közölte Pavel Belobrádek miniszterelnök-helyettes a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

A belügyminiszter szerint a kormány azzal számol, hogy Csehország az idén 400, jövőre 700, 2017-ben pedig ismét 400 menekültet fogad be. Ugyanakkor vétójogot is kér magának olyan esetekben, amikor biztonsági kockázatok merülnek fel egyes migránsokkal összefüggésben.

Lettország két éven belül 250 menekültet fogad be – erről döntött a kétmillió lakosú állam kormánya.

A Laimdota Straujuma vezette jobbközép koalíció három pártjából csak kettő támogatta a döntést, a konzervatív Nemzeti Szövetség elutasította.

Belobrádek szerint a kérdésről a belügyminiszter fog tárgyalni uniós partnereivel, és a mandátuma arra terjed ki, hogy Csehország 2015 és 2017 között 1100, az Európai Unió területéről érkező személyt fogad be, és 400-at az Európai Unión kívüli térségekből, elsősorban Kurdisztánból és Szíriából, az ottani táborokból.

A Csehország által befogadandó migránsok nagyobbik része azok közül kerül majd ki, akik Olaszországon és Görögországon keresztül érkeztek az Európai Unióba.

A cseh kormány ugyanakkor tisztázni akarja az Európai Unióval azon személyek visszatoloncolásának mechanizmusát, akik nem kapnak menedéket Csehországban. Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök erre már a kormányülés előtt felhívta a figyelmet.

„Ugyanakkor hangsúlyt helyezünk arra, hogy működjön a visszaadási politika, mert ez Görögország és Olaszország esetében nem működik” – mutatott rá a kormányfő. Szerinte például egyáltalán nem világos, hogy mi lesz azokkal a migránsokkal, akik nem kapnak menedéket az Európai Unióban, és milyen módon lesznek visszajuttatva a hazájukba.

Sobotka a kormányülés után kifejtette: a migránsok befogadása egyszeri szolidaritási gesztus a cseh állam részéről, és nem oldja meg a problémát, amellyel manapság Európa szembesül.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.