A rövidebb átfutási idő és az ügyintézők számának növekedése ellenére is jelenleg 238 ezren várnak kérelmük elbírálására Németországban, 125 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.
A kérelmek feldolgozását végző BAMF bevándorlás- és menekültügyi szövetségi hivatal (Bundesamt für Migration und Flüchtlinge) az idén ezer, majd jövőre további ezer ügyintézőt tervez felvenni a felgyülemlett hátralék miatt.
A Rheinische Post lap értesülése szerint a hivatal az idén már 650 alkalmazottat vett fel, ennek köszönhetően az első fél évben már 94 ezer kérelmet dolgozott fel, többet, mint 2013 egészében. A kérelmek feldolgozásának átlagos átfutási ideje pedig a tavalyi 7,1 hónapról 6,3 hónapra csökkent.
Többségben Szíria
Az idei első fél évben 179 ezer menedékjog-kérelmet vett át a BAMF, 132 százalékkal többet, mint 2014 első fél évében. A kérelmezők többsége, 34 500 Szíriából érkezett. A közhiedelemmel ellentétben, miszerint a menekültek szinte kivétel nélkül a Földközi-tengeren túli háborús övezetekből érkeznek, a valóság az, hogy csaknem minden második közülük, 45,9 százalékuk a Nyugat-Balkánról származik. Az ő esetükben a kérelmek 99,8 százalékát találta megalapozatlannak a hivatal. Az első fél évben egyébként az elfogadási arány összességében 34,7 százalékos volt, tehát a kérelmek többségét elutasították. (Összehasonlításképp: a spanyolok tavaly a menedékjogi kérelmeknek 56 százalékát utasították el.)
Az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR adatai szerint jelenleg mintegy 60 millióra tehető a menekültek száma, magasabb, mint valaha volt. A BAMF az idén 450 ezer kérelem befogadására számít, többre a jugoszláviai háború csúcspontjakor, 1992-ben regisztrált 438 ezernél.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!