Az amerikai médiának név nélkül nyilatkozó tisztségviselők szerint egyelőre nem találtak terrorizmusra utaló jelet, és az elkövető, a kiérkező rendőrök által agyonlőtt 24 éves Muhammad Youssef Abdulazeez nem állt a szövetségi hatóságok megfigyelése alatt terrorgyanú miatt. Az amerikai nemzeti terrorellenes központ szintén arról számolt be, hogy eddigi információi szerint nem terrorcselekmény történt, és egyetlen terrorcsoport sem vállalta magára a támadást. Hírszerzési tisztségviselők mindazonáltal szoros figyelemmel követik a nyomozást – közölte a központ. A The New York Times napilap honlapján arról számolt be, hogy forrásai szerint az elkövető édesapja után évekkel ezelőtt egy külföldi terrorszervezettel való feltételezett kapcsolata miatt vizsgálódott az FBI. Ugyanakkor a név nélkül nyilatkozó források azt is hangsúlyozták, hogy az édesapát végül levették a terrorgyanú miatt megfigyelés alatt tartottak listájáról.
Abdulazeez az amerikai fegyveres erők helyi toborzóirodájára, valamint egy, a haditengerészet tartalékosainak fenntartott központra támadt rá a Tennessee állambeli Chattanooga városában csütörtök délután. Az első lövöldözés a toborzóirodánál történt, amelynek a bejáratára a támadó autójából 25-30 sorozatot adott le egy automata fegyverrel, és egy tengerészgyalogost megsebesített. Ezután a mintegy 12 kilométerre lévő tartalékosközponthoz hajtott, ahol négy tengerészgyalogost megölt és egy további katonát, valamint egy rendőrt is megsebesített. A támadóval végül tűzharcban végeztek a kiérkező rendőrök.
A támadások utáni első hivatalos sajtótájékoztatón Bill Killian szövetségi ügyész közölte, hogy a hatóságok mindaddig terrorcselekményként kezelik a történteket, amíg ennek ellenkezője be nem bizonyosodik. Ugyanakkor Ed Reinhold, az FBI ügynöke azonnal leszögezte, hogy minden eshetőséget vizsgálnak, és egyelőre nem tudják, hogy akár belföldi, akár nemzetközi terrorcselekményről, vagy „szimplán egy bűncselekményről” van szó.
Loretta Lynch igazságügyi miniszter helyi idő szerint csütörtök este azt közölte, az FBI „nemzetbiztonsági ügyben” nyomoz a „szörnyű támadással” kapcsolatban. Barack Obama elnök „szívszorító” támadásról beszélt, és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Azt ígérte, hogy az ügyben eljáró hatóságok a lehető leghamarabb válaszokat adnak majd a lövöldözéssel kapcsolatban. Jeh Johnson belbiztonsági miniszter pedig arról számolt be, hogy fokozzák a biztonsági intézkedéseket egyes szövetségi létesítményekben, és együttműködnek a nyomozóhatósággal.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!