A szélsőséges fegyveresek az északkelet-nigériai Gombe városában robbantottak két buszpályaudvaron. A kettős merényletben huszonkilenc ember vesztette életét. A sebesültek száma a katasztrófavédelmi szolgálat értesülései szerint meghaladja a százat.
Kamerunban két öngyilkos merénylő robbantotta fel magát egy piacon, a két ország közötti határ közelében. Itt legalább huszonkét ember halt meg, ötven pedig megsebesült.
A hatóságok attól tartanak, hogy az áldozatok száma tovább fog emelkedni, a sebesültek közül ugyanis többen válságos állapotban vannak.
A Boko Haram tavaly nagy területeket vont ellenőrzése alá Nigéria északkeleti részén, és bejelentette, hogy iszlám kalifátust hozott ott létre. A szervezet célja a saría radikális értelmezésén alapuló állam létrehozása Nigéria északkeleti részén és a szomszédos területeken is, ezért a terrorcsoport már Kamerunra és Nigerre is kiterjesztette harcát.
A terrorszervezet 2009 óta több mint tizenháromezer embert gyilkolt meg Afrika legnépesebb országában. Nigéria más térségbeli országokkal összefogva próbál szembeszállni a Boko Harammal, amely márciusban hűséget esküdött az Irakban és Szíriában nagy területeket ellenőrzés alatt tartó Iszlám Állam terrorszervezetnek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!