Erdogan: A pénteki támadás csak az első lépés volt

Ankara nemcsak az Iszlám Állam harcosai, hanem baloldali és kurd fegyveresek ellen is folytatni fogja akcióit.

MTI
2015. 07. 24. 15:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdogan pénteken beszélt erről Isztambulban sajtótájékoztatón. Megerősítette, hogy országa valóban megengedte az Egyesült Államoknak a dél-törökországi, incirliki légitámaszpont használatát az Iszlám Állam elleni harcban, ám megjegyezte, hogy csak „bizonyos keretek között”. A feltételeket nem részletezte. A megállapodás a hét elején köttetett telefonbeszélgetés révén Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke és Erdogan között.

A török államfő a pénteki sajtótájékoztatón azt is mondta, hogy az észak-szíriai helyzet változásai miatt Törökországnak „lépést kell váltania”. Az Iszlám Állam és a kurdok feltételezett búvóhelyei és fegyveresei elleni pénteki országos razziával kapcsolatban megjegyezte, ezeknek a csoportoknak le kell tenniük a fegyvert, különben súlyos következményekkel számolhatnak.

Pénteken hajnalban Isztambulban ötezer rendőr tartott razziát, majd pedig az ország tizenhárom tartományára is kiterjesztették a „biztonsági műveletnek” nevezett akciót, melynek során mintegy háromszáz ember került rács mögé, köztük harminchét külföldi.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.