Felfüggesztették az összes közlekedési rendőrt a megyében

Felfüggesztették a szolgálat alól az összes közlekedési rendőrt a kelet-ukrajnai Doneck megyében.

MTI
2015. 07. 06. 9:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lépésre az ukrán belügyi szervek reformjának keretében került sor. A tárca vezetője kijelentette, hogy folytatódik a rendőrség „megtisztításának folyamata az emberek nyakán élősködő, korrupt egyenruhásoktól”. Most Doneck megye került sorra, mind a 625 közlekedési rendőrével – tette hozzá.

A rendelet alapján a rendőröket alkalmassági vizsgálat alá vetik, amelyet kijevi szakértők végeznek el, egyebek mellett hazugságvizsgálót is használva.

„Arra számítunk, hogy ily módon sikerül kiszűrni minden korrupt rendőrt, az ukrán állam látens ellenségeit, akiket ezután véglegesen elbocsátunk” – fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte: a tisztességesnek bizonyuló rendőröket visszaveszik, de az új járőrszolgálati vizsgát még le kell tenniük ahhoz, hogy ismét az állomány teljes értékű tagjaiként dolgozhassanak.

A múlt hét végén kétezer, frissen vizsgázott, fiatal járőr tette le az esküt ünnepélyes keretek között a fővárosban. Közülük félezren – négyszázan párosával, kétszáz rendőrautóval, százan pedig gyalogosan – már vasárnapra virradó éjjel szolgálatba léptek Kijevben.

Ukrán sajtójelentések szerint az új, modern egyenruhát viselő járőrök átlagéletkora 25 év. Javarészt olyan fiatalok nyertek felvételt a munkára, akik még sohasem teljesítettek szolgálatot a rendőrség kötelékében.

A nemzeti rendőrségről a múlt héten fogadott el törvényt a parlament. A jogszabály szövege szerint a létrehozott testület a végrehajtói hatalom új központi szerve, amelynek feladata az emberi és szabadságjogok védelme, a közrend és a társadalom biztonságának szavatolása, valamint a bűnüldözés. A nemzeti rendőrség munkáját a kormány felügyeli és koordinálja a belügyminiszteren keresztül. A testület vezetőjét a kormányfő nevezi ki és váltja le a belügyminiszter javaslata alapján. A nemzeti rendőrség alá tartoznak a járőrök mellett a bűnügyi, a speciális és a különleges megbízatású rendőri egységek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.