Földrengés és szökőárriadó a Salamon-szigeteken

Áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek hírek.

MTI
2015. 07. 18. 7:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai földtani intézet első becslésében 7,5 fokozatúra tette a földrengés erejét, majd 6,9-re mérsékelte.
A földrengés fészke 33 kilométer mélyen, a tengerfenék alatt volt, a Salamon-szigetekhez tartozó Santa Cruz-szigetek közelében.

A csendes-óceáni cunami-előrejelző központ azonnal szökőárriadót adott ki, és közölte, hogy az epicentrumtól legfeljebb 300 kilométeres távolságra lévő partokon óriáshullámok alakulhatnak ki. Harminc perccel később visszavonta a figyelmeztetést azzal, hogy néhány órán át folytatódhatnak a megszokottnál nagyobb tengerszintváltozások a part menti térségben.

Áldozatokról és károkról egyelőre nem érkeztek hírek.

A több mint kétszáz szigetecskéből álló Salamon-szigetek térségét egy héttel ezelőtt 6,5-ös fokozatú földrengés rázta meg. Két évvel ezelőtt a csendes-óceáni „tűzgyűrű” mentén fekvő 520 ezer lakosú Salamon-szigetek térségében 8-as fokozatú földrengés volt, amely következtében szökőár keletkezett. A természeti csapásnak tíz halálos áldozata volt, több ezren maradtak hajlék nélkül. 2007 áprilisában több mint ötven ember halálát okozta egy 8,1-es erejű földrengés ugyanott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.