Hatezer bányászt bocsájt el a platina-nagyhatalom

A vállalat a munkásai negyedét teszi utcára, mivel a nyersanyag világpiaci ára csökken.

MTI
2015. 07. 24. 16:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénteken bejelentett intézkedések várhatóan hatezer embert érintenek a vállalat 28 ezer dolgozójából.
A döntés oka a nyersanyag világpiaci árának csökkenése és a kitermelés drágulása. Ben Magara, a Lonmin vezérigazgatója elmondta: mintegy 1300 dolgozó esetében már korábban tervbe vett önkéntes távozásról vagy korai nyugdíjazásról van szó.

Dél-Afrika a világ platinatartalékainak négyötödét birtokolja. Május óta a platina ára azonban 14,4 százalékkal csökkent, az utóbbi négy év alatt pedig a harmadával esett.

„A befektetők, alkalmazottak és az összes partnervállalat hosszú távú érdekeinek szem előtt tartásával, a világpiaci túlkínálat és a magas kitermelési költségek ellensúlyozására döntött az igazgatótanács a Hossy és Newman aknák bezárásáról” – áll a Lonmin közleményében.

A vállalat 2011 óta nem fizetett osztalékot. A platinakitermelő vállalat 90 millió dolláros veszteséget termelt 2014 októbere és 2015 márciusa közötti fél évben, az egy évvel korábbi 213 millió dolláros veszteség után. A helyzetet bonyolítja, hogy Dél-Afrikában 25 százalékos a munkanélküliség, és a szakszervezetek harciasan lépnek fel érdekeikért. A bányászok egyik sztrájkját 2012-ben a rendőrség fojtotta el, ennek során 34 ember életét vesztette.

Joseph Mathunjwa, a bányászok és építőipari munkások szakszervezetének (AMCU) elnöke a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy még nem értesült a Lonmin elbocsátási tervéről. Mathunjwa volt a vezetője a tavaly öt hónapig tartó bányászsztrájknak, amely során 20 százalékos béremelést sikerült kiharcolniuk az érdekvédőknek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.