Húszi lázadókra csaptak le Dél-Jemenben

A Szaúd-Arábia vezette arab országok március óta intéznek légicsapásokat a húszi lázadók ellen.

MTI
2015. 07. 15. 21:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szaúd-Arábia vezette szövetségesek légitámadásainak támogatásával végrehajtott offenzíva súlyos csapást jelent a síita lázadókra, akik március óta próbálják az ellenőrzésük alá vonni a stratégiai fontosságú várost.
Húszi illetékesek elmondása szerint meglepetésszerűen érte őket a támadás. Egy magas rangú katonai vezető szerint a katonákat Szaúd-Arábiában képezték ki, a program két hónapja kezdődött. A csapatokat új felszereléssel, így páncélozott járművekkel is ellátták. A nevének elhallgatását kérő katonai vezető elmondta, hogy a harcok szerdán erősödtek az elnöki palotának, a kormányzati épületeknek és a kikötőnek otthont adó negyedekben.

A Szaúd-Arábia vezette arab országok március óta intéznek légicsapásokat az Irán támogatását élvező húszi lázadók ellen, hogy megakadályozza az előrenyomulásukat. A légicsapások és a szárazföldi összecsapások annak ellenére zajlottak, hogy az ENSZ közreműködésével tűzszünetet léptettek életbe a muzulmán böjti hónap, a ramadán idejére, amely csütörtökön jár le. Stephen O’Brien, az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekben és a rendkívüli segélyek koordinálásában illetékes helyettese szerdán ismét azonnali és feltétel nélküli tűzszünetre szólított fel a humanitárius válság enyhítése érdekében. O’Brien közölte: a harcok ellenére a segélymunkásoknak sikerült némi segélyt szétosztani, de ez korántsem elegendő. Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő közölte, hogy az 1,6 milliárd dolláros humanitárius segélyre irányuló kérésüknek mindössze 15 százalékát teljesítették.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.