Huszonöten bent égtek egy bútorgyárban Egyiptomban

Az épület liftjében egy tűzhelyet szállítottak, amikor annak több gázpalackja tüzet fogott, majd felrobbant.

MTI
2015. 07. 28. 20:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tűzvész a Kairótól északkeletre fekvő el-Obúr településhez tartozó iparterületen történt. Biztonsági források szerint a gyár dolgozói az épület liftjében egy tűzhelyet szállítottak, amikor annak egy vagy több gázpalackja tüzet fogott, majd felrobbant.

Az is kiderült, hogy az Al-Helu nevű, lakás- és irodabútorokat gyártó üzemben évek óta megfelelő működési és biztonsági engedély nélkül folyik a munka. Ezen hiányosság pótlását a gyár tulajdonosai többszöri bírósági felszólítás – a legutóbbi áprilisban történt – ellenére sem tették meg.

A balesetben huszonkét ember sérült meg, akik közül tizenkilencen már elhagyhatták a kórházat, három ember azonban továbbra is ápolásra szorul – közölte az egészségügyi tárca szóvivője a CBC egyiptomi székhelyű hírtelevízióval.

A Facebook közösségi portálon terjedő fényképek tanúsága szerint az 1500 négyzetméter alapterületű, négyszintes épület teljesen kiégett. A CBC helyszíni tudósításából kiderült, hogy a helyszínre sietett húsz tűzoltóautó legénységének a lángokat ugyan néhány óra küzdelem árán sikerült eloltaniuk, az épületben izzó parázs elleni harc azonban folytatódik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.