Izraeli fiatalokkal csapott össze a rendőrség

Más telepesek pedig a telepesek ellen tüntettek.

MTI
2015. 07. 28. 10:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja szerint több száz fős biztonsági erő vonult ki éjjel a ciszjordániai Béjt Élben két, félig elkészült épülethez, ahol telepes fiatalok gyülekeztek, hogy megakadályozzák a bíróság által elrendelt lerombolásukat. A telepesek szerint az egyenruhások erőszakosan léptek fel velük szemben. A rendőrök mintegy ötven, az épületben magukat elbarikádozó telepest letartóztattak és előállítottak.

Az izraeli legfelső bíróság pénteken éppen egy Béjt Elben élő telepes csoport beadványa nyomán rendelte el az engedély nélkül felhúzott épületek lebontását – közölte a tízes tévécsatorna hírműsora.

A szomszédságban lakó telepesek azért tiltakoztak az új lakóházak felépítése ellen, mert azok szerintük elcsúfítják az ottani lakókörnyezetet és nem rendelkeznek a szükséges építési engedélyekkel.

A legfelső bíróság döntése után az utóbbi napokban a hatóságok utólag engedélyezték az épületek terveit, és ezért a telepesek ismét fellebbeznek a legfelsőbb bírósághoz ügyükben.

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy bírósági procedúrák lezárásáig határőr egységet állomásoztat az építménynél, nehogy a telepesek ismét elfoglalják.

Uri Ariel, a telepeseket támogató Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) párt mezőgazdasági minisztere a közszolgálati rádió kedd reggeli műsorában azzal fenyegetőzött, hogy a ciszjordániai épületek ügye miatt pártja akár ki is válhat a kormánykoalícióból.

Benjámín Netanjáhú negyedik, májusban megalakult kormánya mindössze egy parlamenti mandátumos többséggel rendelkezik, a 120 izraeli képviselőből 61 támogatja pártjával a kabinetet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.