Katonai titkokkal üzérkedtek Kínában

Az információkat külföldi titkosszolgálatoknak adta el a most őrizetbe vett négy ember.

MTI
2015. 07. 16. 12:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valamennyien a védelmi ipar közelebbről meg nem nevezett létesítményében, az Aknakereső kódnevű, belső elhárító művelet során akadtak horogra. Nem tudták egymásról, hogy ugyanannak a megbízónak dolgoznak.

A délnyugati tartomány állambiztonsági illetékeseinek közlése szerint a négy polgári személy csúcstechnológiát képviselő, illetve új fejlesztésű fegyverekkel kapcsolatos kutatással, kísérletekkel és gyártással kapcsolatos információkat szivárogtatott ki. A gyanúsítottak a külföldiektől feladatul kapták a területen dolgozó, együttműködésre alkalmasnak tűnő műszaki szakemberek „beajánlását” is.

A helyi sajtó szerint többségüket az interneten, a közösségi média alkalmazásainak segítségével környékezték meg, illetve szervezték be, és pénzt ajánlva vették rá a munkára.

Kínában általában nem jellemző, hogy kémkedéssel kapcsolatos ügyekről jelennek meg hírek a sajtóban, Szecsuanban sem történt ilyen az elmúlt tíz évben. Ugyanakkor márciusban például a központi sajtó közölte, hogy kémkedésért, katonai objektumok külföldiek megbízásából való fényképezéséért és a képek külföldre juttatásáért hét, illetve hat év börtönbüntetésre ítéltek két kínai férfit. A megbízók kilétét, nemzetiségét nem hozták nyilvánosságra.

Tavaly letartóztattak egy embert, aki a kelet-kínai Csingtao kikötőjében megbízásból fényképeket készített Kína repülőgép-hordozójáról és azokat egy külföldinek adta el. Egy másik férfi ugyanebben az évben a déli Kuangtung tartományban 10 év börtönt kapott 23 titkosított dokumentum és fotók külföldi kémekhez való eljuttatásáért. 2007 óta tevékenykedett és maga is több informátort beszervezett.

A kínai törvényhozás tavaly ősszel fogadta el az állambiztonság átfogó védelmét szolgáló új kémelhárítási jogszabályt, amelyben egyebek mellett meghatározták a kémkedés fogalmát.

A Központi Katonai Bizottság ezzel egy időben felhívta a katonák figyelmét arra, hogy mennyire fontos és szükséges a katonai titkok szigorú, biztonságos kezelése. „A hadseregnek fokoznia kell éberségét ellenfeleivel szemben, továbbá biztosítania kell a katonai titkok szigorú, biztonságos kezelését” – állt az ország legfőbb katonai testülete által kiadott dokumentumban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.