Az Empresas Polar raktárkomplexuma felett a beszámolók szerint a nemzeti gárda és a rendőrség több tucatnyi fegyverese vette át az irányítást. A lefoglalt raktárt a venezuelai vállalat mellett a svájci Nestlé és az amerikai Pepsi is logisztikai központként használta.
Nicolás Maduro államfő korábban azzal vádolta meg az Empresas Polart, hogy visszatartja a termékeket az üzletekből és ezáltal szándékosan okoz áruhiányt a súlyos gazdasági gondokkal küzdő országban. A cég tagadta ezt.
A Polar Empresas csütörtökön közölte, hogy a lezárt raktárkomplexum elsődleges logisztikai központja, ahonnan havonta tizenkétezer tonna élelmiszert és hatmillió liter italt szállítanak ki a boltokba. A vállalat szerint a kormány lépése kétezer ember munkáját sodorja veszélybe.
A helyszínen tartózkodó munkások a külföldi sajtónak azt mondták, úgy tudják, a kabinet lakóépületeket akar építtetni a raktár helyére.
A világ legnagyobb ismert kőolajkészletével bíró, ám ennek dacára recesszióval és rendkívül magas – hivatalos adatok szerint 60 százalék fölötti – inflációval küzdő Venezuelában az utóbbi időben súlyos áruhiány alakult ki a legalapvetőbb termékekből, például vécépapírból, lisztből és főzőolajból is. Maduro a szerinte ellene összeesküvő nagyvállalatokat okolta ezért, az ellenzék és a gazdasági elemzők ugyanakkor a kormány elhibázott gazdaságpolitikájával magyarázzák a fejleményeket.
A Polar Empresas a héten két sörgyárát is kénytelen volt bezárni, mert közlése szerint – kemény valuta híján – nem tud elegendő árpát importálni az italgyártáshoz. A termeléskiesés a venezuelai sörtermelés negyedének felel meg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!