A fiatal férfit márciusban súlyos sérülten tartóztatták le a bécsi repülőtéren, korábban ugyanis – állítólag – megsebesült egy rakkai bombatámadásban. Terrorszervezethez történő csatlakozásért akár öt év börtönt is kaphatott volna, de végül ennél enyhébb büntetésben részesül.
Oliver N. a bíróságon azt állította, hogy nem volt közvetlen részese a konfliktusnak, egy mentőautó sofőrjeként dolgozott. A vádlott a terrorszervezetnél tapasztalt hiányos lehetőségekre is panaszkodott, mint mondta, az újoncok csak öngyilkos merénylők, harcosok vagy sebészek lehettek (az nem derült ki, hogy előzetesen milyen munkakörre számított). Mint mondta, ottléte alatt mintegy 60-70 embert választottak ki öngyilkos merénylőnek, köztük egy fiatal mexikóit, aki úgy gondolta, hogy ezáltal 72 szűz vár rá a paradicsomban.
A vádlott már Szíriába távozása előtt is kitett magáért: amellett, hogy rongálással és emberek megfenyegetésével vádolták, az Iszlám Államot dicsőítő üzeneteket rakott ki a Facebookra, sőt még a terrorszervezet egyik videójában is feltűnt, amiben a „hitetlenek” meggyilkolására szólított fel. A biztosítási ügynöknek tanuló fiú egyébként mindössze fél évvel korábban tért át az iszlámra, és állítólag nem bevándorlóhátterű.
Az elítéltet megvizsgáló pszichológus szerint egyébként a fiú korábban kívülállónak tartotta magát, akit soha nem tanítottak tiszteletre, megfontoltságra vagy erőszakmentességre, és aki állítólag sérülésekor kezdte felfogni tetteinek súlyát.
A bíró mindenesetre az ítélettel figyelmeztetni akarta az európai fiatalokat a terrorizmusban való részvétel következményeire.
Az eset alátámasztja azt a sokat hangoztatott véleményt, miszerint az IÁ elsősorban a könnyen befolyásolható, labilisabb fiatalokat próbálja Szíriába és Irakba csábítani, hogy harcoljanak a szervezet soraiban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!