„Kiegyensúlyozott” megállapodás született

Az iráni külügyminiszter szerint Teherán elérte „kulcsfontosságú céljait”.

MTI
2015. 07. 21. 19:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az iráni külügyminiszter a testület előtt felszólalva „kiegyensúlyozottnak” nevezte a megállapodást, szerinte Teherán azzal elérte „kulcsfontosságú céljait”.

A parlamenti különbizottság felállítására egy nappal az után került sor, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag jóváhagyta az iráni nukleáris programot a nemzetközi szankciók enyhítése fejében korlátozó egyezményt. A világszervezet legfontosabb biztonságpolitikai döntéshozó szerve egyúttal fenntartotta magának azt a lehetőséget, hogy ismételten életbe léptethesse a gazdasági büntetőintézkedéseket abban az esetben, ha Teherán az elkövetkező évtized során megsértené a július elején Bécsben, maratoni tárgyalások eredményeként létrejött megegyezést.

Az iráni alkotmány értelmében a parlamentnek joga van elutasítani bármilyen megállapodást, függetlenül attól, hogy azt a külügyminisztérium hozta-e tető alá, de nem valószínű, hogy erre az atomalku esetében sor kerülne, hiszen azt előzőleg támogatásáról biztosította a központi döntésekben az utolsó szót kimondó Ali Hamenei ajatollah, az ország legfőbb vallási és politikai vezetője.

A most felállított bizottsággal minden bizonnyal arra nyílik lehetőség, hogy a törvényhozók – különösen az alkut kezdettől fogva ellenző, ám a múlt hét óta többnyire hallgató keményvonalasok – megvitassák a megállapodás különböző pontjait és véleményezzék. Egyelőre nem világos, hogy a testület nyilatkozatot ad-e ki álláspontjáról, ahogy az sem tiszta, hogy a parlamenti képviselők egyáltalán szavaznak-e egyes pontokról vagy magáról a megállapodásról.

Az atomalkut még az amerikai kongresszusnak is jóvá kell hagynia, ennek 60 nap áll rendelkezésére az egyezmény áttanulmányozására.

Nagyon nyugtalanítónak nevezte John Kerry amerikai külügyminiszter kedden egy szaúdi tévécsatornának nyilatkozva Ali Hamenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének az Egyesült Államokat ostorozó minapi beszédét.

„Nem tudom, hogyan értsem mindezt, hacsak nem szó szerint” – mondta Kerry az al-Arabíja tévének.

„Ugyanakkor azt is tudom, hogy a nyilvános beszédek tartalma és a dolgok alakulása eltérhetnek egymástól” – tette hozzá az amerikai külügyminiszter.

Hamenei szombaton egy teheráni mecsetben azt ecsetelte, hogy a hatokkal Irán atomprogramjáról kötött megállapodás nem változtat az Egyesült Államok „arroganciáját” elítélő teheráni állásponton, és Irán Washington közel-keleti politikájának homlokegyenest ellentmondó álláspontot képvisel.

„Az amerikaiak azt mondják, megakadályozták Iránt abban, hogy atomfegyverhez jusson, pedig tudják, hogy ez nem igaz. Van olyan fatvánk (vallási rendelet), amely a nukleáris fegyvert tiltottnak nyilvánítja az iszlám jog értelmében. Ennek pedig semmi köze a nukleáris tárgyalásokhoz” – mutatott rá Hamenei.

Phenjan nem érdekelt egy, az iráni nukleáris leszerelési megállapodáshoz hasonló ügyletben – közölte kedden Észak-Korea, mondván, hogy addig nem adja fel atomfegyvereit, amíg az Egyesült Államok ellenséges politikát folytat vele szemben.

Az ország nukleáris elrettentő ereje „nem játékszer, hogy azt a tárgyalások asztalára helyezzék” – állította a külügyminisztérium meg nem nevezett szóvivője. Szavait a KCNA észak-koreai állami hírügynökség idézte. Ez volt a kelet-ázsiai állam első hivatalos reagálása a hónap elején elért iráni nukleáris megállapodásra.

Az ország egyáltalán nem érdekelt abban, hogy megvitassa nukleáris fegyvereinek elsőként, egyoldalú módon történő befagyasztását vagy leszerelését – mondta a szóvivő. Változatlan Észak-Korea nukleáris fegyveres erejének küldetése mindaddig, amíg az Egyesült Államok folytatja „az országgal szembeni ellenséges politikáját” – tette hozzá.

Észak-Korea nukleáris programja komoly aggodalmat jelent a régióban. Phenjan 2006-ban, 2009-ben és 2013-ban hajtott végre atomfegyver-kísérleteket. A kérdésben megkezdett nemzetközi leszerelési tárgyalások 2009 óta egy helyben topognak, egyes elemzők szerint Észak-Korea kicsi, de egyre gyarapodó atomfegyver-arzenált alakított ki.

A phenjani külügyi szakértő kedden hangoztatta, hogy országa helyzete más, mint Iráné, mert már rendelkezik atomfegyverrel. Szerinte Észak-Korea állandó katonai és nukleáris fenyegetettségnek van kitéve az Egyesült Államok részéről. Szavaival a rendszeres közös amerikai–dél-koreai hadgyakorlatokra utalt.

Az 1950–53-as koreai háború hagyatékaként az Egyesült Államoknak 28 500 katonája állomásozik Dél-Koreában, egyfajta elrettentő erőként egy esetleges észak-koreai agresszió megállítására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.