A közvélemény most olyan, mint Szauron szeme: a görög adósságválságról hirtelen átsiklik a tekintete Kínára, ahol veszélyben forog a drágaság – azaz a pénzügyi stabilitás. A régóta tartó görög problémánál azért újabb keletű a kínai, ugyanis ott június közepén indultak meredek esésnek a tőzsdei árfolyamok, és ezen sokáig a kormányzati beavatkozások sem voltak képesek érdemben segíteni.
Szerdán 8,2 százalékos volt a zuhanás – egyesek „fekete szerdának” nevezték el a napot. Ezt követően a részvényvásárlási kedvet a szabályok enyhítésével próbálta növelni az állampárt, emellett a tőzsdén lévő több mint 2700 cég 90 százalékának kereskedését is felfüggesztették. Így a távol-keleti ország részvénypiacán komoly súlyt képviselő lakossági ügyfelek nagy része nem fér hozzá megtakarításaihoz. Csütörtöki adatok szerint június közepe óta 30 százalékot esett a tőzsdei papírok értéke Kínában, ez 3100 milliárd dollárnak, azaz 883 ezer milliárd forintnak felel meg. Csak érzékeltetésül: ez több pénz, mint az indiai tőzsde összértéke. Görögország össztartozása pedig 73 ezer milliárd forint – szóval elég nagynak tűnik a baj első ránézésre.
Pénteken a The Wall Street Journal már arról számolt be, hogy a kínai tőzsdeindexek háromhetes folyamatos zuhanása véget ért, a kormány folyamatos beavatkozásai révén ezen a héten már 5 százalékos volt a növekedés az előző héthez képest. Ehhez az kellett, hogy a kínai részvények közel felének eladását felfüggesszék. Ám a lap szerint még most sincs ok az örömre, mert a zuhanás előtti júniusi csúcspontnál majdnem 25 százalékkal érnek kevesebbet a részvények.
A lapnak nyilatkozó Tim Condon úgy véli, hogy miután egyik pillanatról a másikra függesztették fel bizonyos papírok kereskedését, a párt minden lépése átmenetinek tűnik. David Cui pénzügyi szakértő szerint a részvényeladások nemcsak a tőzsdére hatnak majd, hiszen meggyengült a bizalom, és valószínűleg csökkennek a lakossági kiadások is. A lap összeállítása szerint a világpiac már reagált is a kínai válságra: olcsóbb lett a vas, a réz és az arany ára évek óta nem látott mélypontra került. Kína a legnagyobb olaj- és vasfelvásárló a világpiacon.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!