Nem hatékony az Amerikai Egyesült Államok vezette hatalmak harca az Iszlám Állam ellen – jelentette ki Qais al-Khazali, Irak egyik síita milíciájának vezetője a Reuters cikke szerint. Al-Khazali azzal vádolta Washingtont, hogy hiányzik a szándéka a radikális szunnita dzsihadisták kisöprésére Irak és Szíria területéről.
„Úgy hisszük, hogy az Egyesült Államok nem megoldani, sokkal inkább menedzselni akarja a krízist” – mondta el az iráni hátterű Asaib Ahl al-Haq paramilitáris csoport vezetője a Reutersnek adott interjújában. „Nem akar véget vetni az Iszlám Államnak, csupán ki akarja azt használni, hogy ezáltal véghezvigye projektjeit Irakban és a régióban. Az amerikai projekt Irakban a régió újrafelosztását jelenti” – tette hozzá.
Khazali szerint az Egyesült Államok vezette összefogás nem tudta növelni a légicsapások számát, miközben korábban erre tett ígéretet. Mint mondta, Haider al-Abadi miniszterelnök amerikai nyomás alatt volt, hogy korlátozza a síita harcosok számát, akik azon voltak, hogy visszafoglalják az Iszlám Államtól Sunni provinciát.
Washington és a szunnita arab szövetségesei attól tartanak, hogy ha túlzottan bevonják az iraki síita milíciákat a harcokba, az még erőteljesebb szektariánus erőszakhoz fog vezetni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!