Előzőleg kormányellenes tüntetés volt a Boszporusz európai oldalán, Isztambul Sisli negyedében is, ahol a rendőrök több tucat tiltakozót vettek őrizetbe.
Könnygázt vetettek be a tüntetők ellen a szíriai határnál lévő, főleg kurdok lakta Nusaybin városban is.
Főleg törökországi kurdok azzal gyanúsítják az ankarai kormányt, hogy nem elég erélyes ellenségei ellenségével, az Iszlám Állammal szemben és időnként titokban össze is játszik a terrorszervezettel, mivel Bassár el-Aszad szíriai elnök uralmát, valamint az önállóságuk kivívására törekvő térségbeli kurdokat tekinti a nagyobb veszélynek.
A délkelet-törökországi Surucban hétfőn egy kulturális központ előtt felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylő. Az épületben a Szocialista Ifjúsági Szövetség nevű szervezet háromszáz tagja gyűlt össze, hogy előkészítse utazását a Suructól mindössze tíz kilométerre lévő szíriai Kobaniba, ahol segédkezni akartak az Iszlám Állam ostromától sokat szenvedett város újjáépítésében.
A határ török oldalán lévő Suruc és a szíriai oldalán fekvő Kobani egyaránt kurd többségű település.
Kedden a török kormány bejelentette, hogy azonosították a támadás egyik gyanúsítottját, a kilétét azonban nem fedték fel. A miniszterelnök elmondta, hogy minden szükséges lépést megtesznek a támadás felelősei ellen, legyen szó bárkikről.
A suruci terrorcselekmény mögött a feltételezések szerint az Iszlám Állam állhat, amely Szíriában és Irakban is jelentős területeket foglalt el.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!